Felkészültek a szezonra a vízimentők
Gőzerővel készülnek a balatoni szezonra a vízimentők. Bagyó Sándor és csapata tavaly 64 strandon teljesített szolgálatot, és ezt a szintet szeretnék az idén is tartani.
Eddig is vízen voltunk, minden medencében volt egy-egy mentőhajónk – mondta az Aqua Magazinnak Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) elnöke.
Kiemelte, hogy a háttérben is folyik a munka, például folyamatos a strandi mentők kiképzése, oktatása. „A tanfolyamainkra is jelentkezgetnek, csak kevés a megfelelő jelölt, mivel keveseknek van meg a biztos úszástudása. Emellett némi kreativitás is szükséges, mert nem adjuk ingyen a végzettséget, ez egy veszélyes üzem” – hangsúlyozta.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2023/06/aquamagazin-horizont-balatoni-vizimentok-bagyo-sandor-vizimentok-balatoni-szakszolgalata-felkeszultek-a-szezonra-2023-01-1024x588.jpg)
A VMSZ mintegy 1200 fős tagsággal büszkélkedhet, ugyanakkor az aktív szolgálatot vállalók száma 4-500 fő. „Még jó 200 emberre lenne szükség, mert egyre több megkeresést kapunk” – jelezte Bagyó Sándor.
A VMSZ 2022-ben 64 strandon állt készenlétben, ebből 51 balatoni, 10 vidéki és 3 budapesti. Összességében 435 munkatársuk vett részt strandi és mély vízi mentési feladatokban. Eszközmentésre, amikor bajba jutott hajót, vitorlást kellett kiemelni vagy partra vontatni, 48 alkalommal került sor.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2023/06/aquamagazin-horizont-balatoni-vizimentok-bagyo-sandor-vizimentok-balatoni-szakszolgalata-felkeszultek-a-szezonra-2023-02-1024x576.jpg)
„Ebben az évben is megcélozzuk a 64-es számot, bár kevés az emberünk. Emellett sok vízi vagy vízparti rendezvényt biztosítunk, ezek között lesz a Kékszalag és a Balaton-átúszás, ami szintén egy testhez álló nagy feladat” – mondta, és hozzátette, hogy nyáron már legalább hét strandon várja mentőmellényállvány a gyerekeket: Balatonalmádiban, Balatonkenesén, Alsóörsön, Keszthelyen, Gyenesdiáson és Balatonlellén, utóbbin két helyszínen is.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2023/06/aquamagazin-horizont-balatoni-vizimentok-bagyo-sandor-vizimentok-balatoni-szakszolgalata-felkeszultek-a-szezonra-2023-03-1024x683.jpg)
A mentőmellényhez hasonlóan a biztonságot és a prevenciót szolgálja a Balatonhelp okostelefonra letölthető ingyenes segélykérő alkalmazás. Ha a bajba jutott ezen keresztül elindítja a segélyhívást, a készülék a rendelkezésére álló lehetőségeken keresztül (mobilinternet-kapcsolat, SMS) elküldi a segélykérést az aktuális pozícióval. A VMSZ Mentésirányítási központja pedig a hívás fogadását követően felveszi a kapcsolatot a segélykérővel.
Ambrus Gábor
(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 159. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról! A következő szám az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra jelenik meg.)
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2023/06/aquamagazin-horizont-balatoni-vizimentok-bagyo-sandor-vizimentok-balatoni-szakszolgalata-felkeszultek-a-szezonra-2023-04-1024x577.jpg)