Elkészült a Tisza-tó füveskönyve

Csősztelki Kiss Attila két évvel ezelőtt írta meg a Tisza-tó füveskönyvét, amelyben a Tisza-tó élővilágában használt szavak eredetét göngyölíti fel, ezáltal gyökeresen más szemszögből is megismerhetjük szeretett tavunkat.

A természet szeretete mindig jelen volt az életemben. Egyetemista koromban a társaimmal megalapítottuk a „Természetjáró Tanszéket”, amely keretén belül rendszeresen kirándultunk a Bükkben. A kirándulásokról feljegyezéseket készítettünk a társaimmal. Talán ezt is nevezhetném a Tisza-tó füveskönyve kötetem előzményének. Az egyetem elvégzése után Tiszafüredre költöztem, és először hobbiként és tolmácsként külföldiek, majd később magyarok számára is vezettem túrákat. Egy idő után azt éreztem, a túrák során látott madarak és növények biológiai bemutatásán túl szeretnék többet is átadni a vendégeimnek, szerettem volna valamivel színesíteni az utakat. Ekkor találkoztam Sőrés Rozka népi mesemondóval. A családjának éppen csónaktúrát vezettem, amikor egy tündérfátyolmező mellett haladtunk el, és ott arra kért, álljunk meg, állítsam le a motort. Kiült a csónak elejére és elmondott egy tündérmesét. Bele is került a könyvbe! És ez volt az, amit hiányoltam a túrákból: a történeteket. Elkezdtem ezeket gyűjteni és eredetileg csak füzetként szerettem volna kiadni, de olyan érdekesek, „színesek” lettek az anyagok, hogy végül könyv lett belőlük.

Mérnökként dolgozom, de mindig is érdekeltek a humán- és társadalomtudományok, mint a történelem, a sumerológia és a magyar nyelv. Az utóbbi tanulmányozásánál sokat segít a mérnöki „analitikus” gondolkodás. Az etimológia rejtelmeibe is beleástam magam és 6-8 év kutatási anyagát a (R)Égi anyanyelvünk című könyvemben foglaltam össze. Ebben a magyar nyelv egyedülálló értékeire hívom fel a figyelmet úgy, hogy segítek eligazodni a különböző tézisek között. Majd innen csak egy ugrás volt az, hogy a nyelvet és a természetet összekapcsoljam.
A Tisza-tó füveskönyvében a tó élővilágát és a magyar nyelvet kötöm össze. Például a tavon gyakran látott szárcsákról nem is gondolnánk, hogy nevének I. Béla Árpád-házi királyunkhoz is köze van. A szár szó eredetileg csupaszságot, kopaszságot is jelent. I. Béla királyunk beceneve Szár Béla volt, illetve róla még tudni kell azt is, hogy magas homlokú, azaz kopasz ember volt. Ha megnézünk egy szárcsát, akkor láthatunk a fején (homlokán, ahol Béla is „szár” volt) egy pikkelyesen szaruszerű homlokpajzsot. Hogyha a szár szóhoz a „-csi” kicsinyítő-képzőt adjuk, akkor így megkapjuk a szárcsi (székelyeknél) vagy itthon a szárcsa szót. Ennek a kicsi (kicsinyítő raggal képzett) madárnak pedig nem tollas, hanem kopasz homloka van. (Mint első, tehát „Szár” Bélának!) Évezreddel ezelőtti jelentése a szárcsi, szárcsa madárnak: kis kopasz vagy kopaszka.

Másrészt a homlokunkkal ahol az úgy nevezett „harmadik szemünk” van, az ég felé törekszünk. Gondolkodásunkkal a földi történéseket az égiekkel próbáljuk párhuzamba állítani, s ekkor épp úgy viselkedünk, ahogyan azt a növények „szár”-a teszi, hiszen a földben gyökerezik és az ég felé törekszik. A homlokunkra mutatunk akkor is, ha a működési területünkre, a gondolatainkra fókuszálunk, ne adj’ Isten oda csapunk, ha eszünkbe jut valami. Így a szár szónak ebben az értelemben úr (ég felé törekvő, szent) jelentése is van. Márpedig Szár Béla valóban úr (uralkodó) szent királyunk volt.

A Tisza-tó füveskönyvében ilyen és ehhez hasonló mintegy harminc különlegesség, szómagyarázat található meg. Például hogyan került a hód a hódol kifejezésbe, vagy mit keres a ruca (vadkacsa) a kiruccan igénkben, sőt, miért hozza mégis gólya a gyereket.

(a könyvről további érdekességek tudhatók meg az ilovetiszato.hu oldalon)