Egy parányi sziget, amely a szivárvány minden színét magára öltötte
Ki gondolná, hogy Velence árnyékában egy ilyen színes sziget bújik meg? Alig hét kilóméteres távolságra található a hömpölygő túristaáradatban lassan elsüllyedő Szent Márk tértől a velencei lagúna talán legrégebben lakott szigete, Buranó.
Buranóra a szomszédos Mazzorbo szigetről kis fahídon lehet eljutni. A legenda szerint a halászok azért festették rikító színűre a házuk falát, hogy messziről is haza találjanak, valójában inkább a tulajdonhatárokat testesítette meg. Az eredmény lenyűgöző és egyedülálló, állítólag a középkor óta a mai napig önkormányzati hatáskörben dől el, hogy melyik épület milyen színű lehet. Aki festeni szeretné a házát, annak levélben kell az Önkormányzathoz fordulnia, mely megadja az adott házhoz használható színek rövid listáját.
Míg a sziget férfi lakossága hagyományosan halászatból és hajóépítésből élt, az asszonyoknak elsősorban a 16. századtól a 18. század végéig a csipkekészítés adott munkát és megélhetést. Burano jelentősége csak a 16. században kezdett növekedni, amikor a szigeten lakó asszonyok csipkevarrással kezdtek foglalkozni, és kialakult a csipkekészítés sajátos, Buranóra jellemző technikája, a reticella.
A buranói csipke hamarosan a sziget egész Európában keresett exportcikke lett. A csipkekészítés a legkülönbözőbb társadalmi rétegekben egyaránt elterjedt, bár ami a nemesi származású asszonyok és a tehetősek részére a női alkotókészség kibontakoztatása volt, az az apácák számára az alázatosság gyakorlását és az elmélkedés lehetőségét nyújtotta, a legszegényebbek számára csak puszta kenyérkereseti forrást jelentett. Különösen akkor vált keresetté, miután az arra látogató Leonardo da Vinci a milánói dóm főoltárára vásárolt egyet.
Akit érdekel a buranói csipke története és sajátos technikája, az feltétlenül nézze meg a Galuppi téren található Csipkekészítő iskolát (Scuola del Merletto), mely ’60-as évek végig teljes tanításai idővel működött, ma pedig a Csipkekészítés múzema található itt.
A háromezer lakost számláló sziget csupán háromnegyed órányi hajóútra van Velencétől, ideális félnapos kiruccanást jelent. Amint Velence is, Burano is egy szigetcsoport, négy önálló szigetecskéből áll, melyet keskeny csatornák választanak el egymástól. Specialitása a helyi – a lagúnában fogott halból készült – risotto de gó, avagy a géb halas rizottó és a bussolà – avagy iránytű – az S alakú, fánkszerű édesség.
Hajóval érkezve akár a Certosa szigetén lévő Vento di Venezia, vagy a közeli Santelena marinákban köthetünk ki, mindkét helyről először Velencébe kell mennünk és onnan vaporettóra szállva jutunk át a lagúna észak-keleti részében lévő Buranóra.
forrás: Town and Country, isoladiburano.it, Wikipedia
- ha tetszett, ajánld másoknak is!