Dehler 34 – Remekmű újracsomagolva

2016. augusztus 18.

dehler-34-wasserung-testsegeln-2Elődjéből 1200 darabot adtak el 1988-as bemutatkozása óta, és új kategóriát teremtett. A 34 lábas Dehler cruisernek nem lesz könnyű ugyanilyen „közönségsikert” elérnie, de a Dehlernél mindent bedobtak: valódi technológiai újítással küldték csatába a régi hajó modern változatát.

A német Dehler hajógyár valahogy mindig új technológiák kipróbálásával hívja fel magára a hajósok figyelmét. Azzal kezdték, hogy megint hozzányúltak az alapanyagokhoz, a hajótest gyártását ugyanis egy általuk szendvicskonstrukciónak nevezett megoldással állították össze. A többrétegű borítás víz felőli külső rétege egy gélköpeny, amely nemcsak siklási együtthatójával segíti a gyorsabb közlekedést, de a hajó festését is megoldja, mivel a jövőbeli Dehler 34-tulajdonos bármilyen színárnyalatban megrendelheti azt. Aztán persze nem maradhat el a jó öreg üvegszálas réteg, amely kellő merevséget szolgáltat a hajótestnek. Igaz, itt már az üvegszálat egy a korábbinál modernebb műanyaggal, vinilészterrel erősítik, és vákuumtechnológiával készül. Ez az anyag csaknem másfélszer keményebb és tartósabb, mint a hajózásban sokkal elterjedtebb epoxigyanta, vagyis elméletben a hajó élettartama is ennyivel növekszik. A hajótest könnyítése érdekében a Dehler tervezői az üvegszálas anyag alá hiperkönnyű balzafát tettek, majd kezdődhetett a szendvics befejezése, vagyis az újabb réteg üvegszálas borítás. Az eredmény: időt álló, de könnyű, kellően merev, mégis rugalmas hajótest, vagyis valami olyan, ami mindenképpen vízre való.

Kopia-av-dacksb

Ám itt nem álltak meg, mert ahogy a korábbi 34-esben is zseniális volt a könnyű anyag, a mostani újításuk a karbonkeret, amely a hajótest hosszanti merevítéséért felel, és amelyben azonos irányban összeszőtt szénszálak biztosítanak az üvegszálnál is nagyobb keménységet.

Dehler-34-1

Ennyit a technológiáról, most beszéljünk a hajó kialakításáról, ahol véget ér az újdonságok sora. Az új Dehler 34-es ugyanis egy éppen olyan klasszikus performance cruiser, akár az elődje. Ám a klasszikus nem unalmast jelent, csupán azt, hogy a gyökerekhez nyúlnak vissza. Olyannyira, hogy az új Dehler 34-es rúdkormánnyal is rendelhető, miközben a Cruiser változatban duplakormányos variáció található.
A nagyobb testvérektől megkapta az úgynevezett bow sprit szerkezetet, ahol kényelmesen kezelhető a genakker és a balatoni vitorlázásban oly közkedvelt Code0 vitorla, illetve itt kényelmesen elfér a horgony is.

dehler-34-wasserung-testsegeln-2

A hajó menetteljesítményét hihetetlen testsebesség jellemzi, nagyon jól kezelhető, minden kézre áll, jól átgondolt megoldások jellemzik. Ezeket hagyományosan a Judel/Vrojlik & Co. tervezi, Karl Dehler segítségével. A tervezés során nagyon fontos szempont volt a kabinok tágassága és nagy belmagassága is, amely ugyancsak megvalósult.

21813630-gvAUG

A klasszikus belső azt is jelenti, hogy a minőségi alapanyagok nem maradhatnak el. Ebben a hajóban is ott sötétlik a legjobb konyakok színére emlékeztető mahagóni, a tíkfa és a szemet gyönyörködtetően vöröses árnyalatú amerikai cseresznye. Igaz, ezek az anyagok csak milliméternyi vastagságban jelennek meg, hiszen mindezek az árnyalatok csupán könnyített fafurnér formájában lehetnek az ultrakönnyű hajón.

R. Kovács Róbert

A Dehler 34 technikai adatai:
Hajótest hossza: 10,7 méter
Szélessége: 3,6 méter
Súlya (szárazon): 5,4 tonna
Vitorlázat (main+jib) 71 négyzetméter
Genakker: 110 négyzetméter
Merülése:
standard: 1,9 méter
tavi: 1,55 méter
Motor: Volvo D1-20
Teljesítmény: 28 LE

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!