A következő négy év táncrendje – IMOCA

Augusztus végén megtartotta évi rendes gyűlését az IMOCA osztály – igaz, ezúttal videókonferencián. A résztvevők döntöttek néhány, az osztályt érintő szabálymódosításról, illetve meghatározták a 2021–25-ös időszak menetrendjét.

Ebben a ciklusban 18 versenyt terveznek (köztük két föld kerülő regattával), miközben 14 országot érintenek. Persze ezek nem mind szólóregatták, van köztük négykezes (azaz kétszemélyes) és teljes csapattal futó is. Újdonság a 2021 júniusában bemutatkozó The Ocean Race Europe, ez Bretagne-t köti össze a Földközi-tengerrel, több szakaszra oszlik és teljes legénységgel futják.

Ami a szabálymódosításokat illeti: bár az IMOCA osztály mindig is az újításokról volt híres, azt mindenki belátta, hogy gazdaságilag bizonytalan időket élünk, ezért – némi önuralmat gyakorolva – meg kell próbálni észszerű keretek között tartani a költségeket. Így aztán egyelőre leszavazták azt a javaslatot, hogy a kormányokra is kerüljön emelőlap (foil). A sverteken maradnak, de méretüket korlátozzák. Az árbóc, a tőkesúly és a hidraulikus rendszer eddig is standardizálva volt, mostantól ilyen a baum, a foilok és a kormányrendszer. Egyúttal arra biztatják a tervezőket, hogy a nem strukturális elemeknél használjanak környezetbarát (biológiai úton lebomló) anyagokat.

Zárásként megválasztották az osztály új vezetését (board):
Antoine Mermod – az IMOCA osztály elnöke
Jérémie Beyou (a Charal szkippere) – új tag
Arnaud Boissieres (a La Mie Caline-Artisans Artipôle szkippere)
Louis Burton (a Bureau Vallée 2 szkippere)
Kevin Escoffier (a PRB szkipppere) – új tag
Charles Euverte (a DMG Mori csapat menedzsere)
Boris Herrmann (a Seaexplorer-YC de Monaco szkippere)
Paul Meilhat (az IMOCA versenyrendezői bizottságának elnöke)

És akkor a táncrend:
IMOCA Globe Series 2021–2025
2021

május: Guyader Trophy
június: The Ocean Race Europe
augusztus: Rolex Fastnet Race
szeptember: Défi Azimut
október: Transat Jacques Vabre

2022
május: Guyader Trophy & Bermudes 1000
június: Vendée-Arctique-Les Sables d’Olonne
július: Drheam Cup
szeptember: Défi Azimut
október: The Ocean Race
október: Route du Rhum-Destination Guadeloupe

2023
január–június: The Ocean Race
június: a The Ocean Race nyolcadik és kilencedik szakasza: Aarhus-Hága-Genova
augusztus: Rolex Fastnet Race
szeptember: Défi Azimut
október: Transat Jacques Vabre

2024–2025 eleje
május: The Transat CIC
június: New York-Vendée-Les Sables d’Olonne
szeptember: Défi Azimut
november–február: Vendée Globe

Ám mielőtt mindebbe belevágnak, még le kell zárni az előző időszakot: november 8-án rajtol a Vendée Globe. Előzetes:

YouTube video

(fotók és forrás: IMOCA Globe Series)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!