A kiwik mégis otthon próbálkoznának a Kupa megvédésével

Úgy tűnik, Új-Zélandon még tesznek egy utolsó erőfeszítést arra, hogy a 37. America’s Cupot Aucklandben rendezzék meg.

A szinte az utolsó pillanatban megjelent ajánlatukhoz a feltételezések szerint a Topham Guerin kreatív digitális ügynökség nyújt segítséget, amelynek székhelye Aucklandben van, de amely inkább arról ismert, hogy több PR-kampányt folytatott politikai pártok számára. A Kiwi Home Defence kampány YouTube-csatornájára feltöltött támogató videókban híres új-zélandiak szerepelnek, akik közül néhányan közvetlenül érintve voltak korábbi AC-kampányokban. A rövid klipek részben a hazafias érzésre játszanak rá, részben azt az érvet veszik elő, hogy így újra tudják használni a 36. viadalra épített létesítményeket. Zajlik mindez akkor, amikor az Emirates Team New Zealand még tárgyalásokat folytat a potenciális vendéglátó városok képviselőivel, a helyszínről szóló végleges döntést pedig legkésőbb március 31-én jelentik be.

Előzmények
A Kupa sikeres megvédését követően az új-zélandi kormánynak és Auckland városának három hónapig kizárólagos tárgyalási joga volt, de a kormány 9 millió dollárral kevesebbet ajánlott a rendezés költségeinek egy részét fedezni hivatott rendezési díjért, mint a 36. Amerika Kupáért. A csapat és az Üzleti, Innovációs és Foglalkoztatási Minisztérium (MBIE), a nagy sporteseményekkel foglalkozó új-zélandi kormányzati ügynökség közötti kapcsolatok komolyan megromlottak, amikor a hivatal rosszalló állításokat fogalmazott meg a kivi csapatról, annak vezetőségéről és igazgatóiról. A vádakat később egy törvényszéki könyvvizsgáló cég ellenőrizte, cáfolva minden állítást, kivéve azt, hogy a csapat által az AC75-ös osztály szabályainak fejlesztésére fordított időre vonatkozóan nem vezettek munkaidő-nyilvántartást, de 3 millió dolláros költséget felszámoltak rá.

Annak ellenére, hogy kizárólagos tárgyalási joguk volt, sőt Aaron Young, a Royal New Zealand Yacht Squadron elnöke felhívta a tagok figyelmét, hogy az MBIE ajánlata nem érte el a 37. America’s Cuphoz szükséges összeget, a felajánlott 31 millió dollárt nem emelték meg sem állami, sem magánpénzzel.

A kizárólagos tárgyalási időszak lejárta után az Emirates Team New Zealandnek nem maradt más választása, mint folytatni a 36. America’s Cup előtt megkezdett helyszínkeresési folyamatot, hogy meghatározzák a lehetséges helyszínek rövid listáját. Jelenleg még mindig jelentős összeg hiányzik abból a 200 millió dollárból, amely az Emirates Team New Zealand szerint szükséges a sikeres védéshez. Ez az összeg nagyjából megegyezik a 36. AC-hez kapcsolódó kampányra (csapat és esemény) költöttel. A Bermudán rendezett 35. AC35 költsége 95 millió új-zélandi dollár volt, a csapatra akkor 120 milliót költöttek.

Bár az egyes anyagokban különféle számok és alternatív bevételi források jelennek meg, nem szabad elfelejteni, hogy a pénzügyi felelősség az Emirates Team New Zealandet terheli, amely viszont világossá tette, hogy ne igazán bízik a jelenlegi ajánlatok hitelességében.

Az aktuális állás szerint akár hat csapat is indulhat a 37. America’s Cupon (négy kihívó kiléte már biztos), és az előző kiadással ellentétben az új Protocol megköveteli, hogy a résztvevők hosszabb ideig tartózkodjanak a fogadó országban, így az esemény várhatóan visszatér ahhoz a felálláshoz, amikor a csapatok 12 hónapig a Kupa helyszínén működnek, ami jelentősen növeli a helyszínre fordított kiadásokat.

(forrás: sail-world.com, fotók: nzherald.co.nz, foxnews.com, auckland-hotels.co.nz, reuters.com, telegraph.co.uk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!