Ingyenes vízisport-programok gyereknapra

Vízisport-programokkal várják a keszthelyi, valamint a városba látogató gyermekeket pünkösd vasárnapján, gyereknapon a Balaton-partra.

A pünkösd vasárnap 10-kor kezdődő gyermeknapi programon több állomásos vitorláspecsét-gyűjtő játék várja a fiatalokat a Zenepavilon előtti téren. A résztvevők vitorlásszimulátoron, mentőmellénypróbán, csomózófalon, valamint vitorláskvízen mutathatják meg tudásukat. A jutalom nem marad el, ugyanis az állomásokon lévő feladatokat teljesítők részt vehetnek a 13 és 16 óra közötti Szállj vízre! kihívásban, ahol testközelből ismerkedhetnek meg vitorlázással, kipróbálhatják élesben a hajókat valamint más vízisport-eszközöket.

Keszthelyen az idei esztendő programjai nem nélkülözik az aktivitást. Manninger Jenő polgármester szerint elengedhetetlen együtt kezelni a történelmi látnivalókat, a Festetics-örökséget, valamint a város és a Balaton-part által nyújtott aktív szabadidősport-lehetőségeket, hogy a keszthelyiek, valamint a térségbe látogatók minél sokrétűbb programok közül választhassanak.

A szervezők több meglepetéssel is készülnek a gyerekeknek. A megállópontokon az összes pecsétet megszerző, 14 éves kor alattiak egyszeri alkalommal díjmentesen vehetik igénybe az óriáskereket. Mindemellett a vitorlás pecsételő játékon legalább egy állomást teljesítők szakképzett edzők segítségével, motorcsónakos kísérettel próbálhatják ki a vitorlázást. A Keszthelyi Vízipark és Vízisport Központ nyíltnapot tart Paksy Tímea világ- és Európa-bajnok kajakossal. Lehetőség nyílik vízisport-eszközök kipróbálására a Vízisport Központ munkatársainak segítségével, valamint Sárkányhajó szelfi is várja a fiatalokat – írta a hirbalaton.hu.

fotók: Yacht Club Agárd, Vitorlázz Itthon, keszthelyiprogram.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!