Konzultáció indul a Párizsi Hajókiállításról

A 61. Párizsi Hajókiállításon a nyolc nap alatt 152 ezer látogatót regisztráltak. Ez nem rossz szám, de a szervezők szerint muszáj elgondolkodni a rendezvény fenntarthatóságáról.

A szervező Hajóipari Cégek Szövetsége (FIN) szerint a rendezvény a sztrájk és az újabb Covid-hullám ellenére ellenállónak bizonyult, de a következő hetekben konzultációk indulnak a kiállítás modelljéről és fenntarthatósági szempontjairól.

„Párizs ökoszisztémánk élettere – mondta Jean-Paul Chapeleau, a FIN elnöke. – Ezt a szimbiózist az ágazat érvényesülése és jövője szolgálatába állítjuk, ezért fontosnak tartottuk, hogy az idén megmutassuk az ökológiai átállás konkrét előrelépéseit és kilátásait.”

A kiállításon a fenntartható kezdeményezések között szerepelt a Beneteau koncepcióhajója, amely az újrahasznosítható gyantát, az alternatív meghajtást és az új anyagokat ötvözi.

Emellett az APER, a francia hajózási iparágak szövetsége által 2009-ben létrehozott nonprofit szervezet megállapodást írt alá a Composite Recyclinggel, amely 2023-tól pirolízissel kezeli a sétahajók bontásából származó kompozit hulladékot. A FIN bejelentette továbbá, hogy a francia gyártók globális kezdeményezést indítanak az életciklus-elemzés területén, és egy az új motorizációval foglalkozó, tudományágak közötti munkacsoportot indított.

A jövőbeni kiállításokra vonatkozó javaslatokat márciusban mutatják be, miután a hajós közösséggel számos témáról – többek között a kiállítás arculatáról, előnyeiről, gyengeségeiről és lehetőségeiről – konzultáltak.

„A cél az, hogy meghallgassuk, teszteljük az ötleteket, újakat kapjunk, csatornákat nyissunk, véleményt cseréljünk, együtt építkezzünk” – mondta Fabien Métayer, a FIN ügyvezető igazgatója.

(forrás: boatingbusiness.com, fotók: salonnautiqueparis.com, bigbang-event.fr)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!