Szenzáció: megkerült a hat hete elveszett vitorlás

Minden jel arra mutatott, hogy az áprilisban magára hagyott ötven lábas versenyhajóra keresztet vethet a tulajdonosa. Erre most felbukkant a semmiből.

A Tulikettu a portugáliai Cascaisból az angliai Gosportban lévő csapatbázisra tartott, a Vizcayai-öblön keresztül. Teljesen behúzott oldalsó sverttel vitorlázott, amikor április 18-án, hétfőn a hajótest egy azonosítatlan úszó tárgynak ütközött. A hajóba víz szivárgott, de nem lehetett tudni, hol. A négy fős legénység kitartóan dolgozott a beáramló víz megállításán, ám április 20-án, szerdán éjfél után kénytelenek voltak aktiválni a vészjelzőt. Tíz óra alatt sikerült olyan ideiglenes javításokat elvégezniük, amelyek megakadályozták a hajó további süllyedését. Ekkor körülbelül 300 tengeri mérföldre voltak a parttól, kívül a helikopteres mentés hatótávolságán. Amikor a mentésre odairányított hajó megérkezett, sok víz volt a hajóban, és mivel nem lehetett tudni, hogy a javítások kitartanak-e, a felelős személynek döntést kellett hoznia: várni és megnézni, hogy a javítások működnek-e, vagy elhagyni a hajót. Az időjárási körülmények fokozatosan romlottak, egyre nagyobbak lettek a hullámok, így az olajszállítóra való átszállást választották. A balesetben senki sem sérült meg, a Tulikettu keresését április 30-án, szombaton – repülési órák tucatjai, számtalan sodródási számítás és több száz tengeri mérföldnyi, a mentőhajók által alaposan átnézett terület után – leállították.

Azt nem lehetett tudni, hogy a legénység erőfeszítései meghozták-e a gyümölcsüket, így bő három hét után mindenkit sokkolt a hír, hogy a hajót május 23-án, hétfőn újra észlelték. Egy, a közelében elhaladó jacht vette észre, és a legénység privát üzenetben kereste meg a Tulikettu csapatát annak közösségi médiacsatornáján keresztül. Amikor kiderült, hogy a tipp megbízható, a mentési műveletet azonnal újraindították.

„Hihetetlen érzés volt, amikor hat és fél héttel az eltűnése után megtaláltuk a hajót” – mondta Arto Linnervuo, a Tulikettu Racing Team kapitánya és tulajdonosa vasárnap a portugáliai Portimãóban. „Itt állok a hajó fedélzetén”. A Tulikettu-t június 4-én, szombaton találták meg, körülbelül 100 tengeri mérföldre nyugatra a Saint Vincent-foktól, amely félúton fekszik Lisszabon és Gibraltár között. A hajót június 5-én, vasárnap Portimão kikötőjébe vontatták, ahol alapos vizsgálatnak vetik alá, és felmérik rajta a károkat.

„Minden jó, ha jó a vége, a szombat volt életem egyik legboldogabb napja. Hihetetlen mentési művelet támogatta ezt az erőfeszítést, több mint egy tucatnyi kiváló szakemberrel Finnországból, Angliából, Portugáliából, Spanyolországból és az Egyesült Államokból. Különösen büszke vagyok a Tulikettu Racing csapatára, ahogy vezették és segítették a mentést.”

A szükséges javítások és némi felújítást követően a Tulikettu várhatóan igyekszik teljesíteni ambiciózus versenynaptárát, illetve beteljesíteni a célt, ami a kezdetek óta változatlan: megnyerni valamelyik nagy offshore regattát, valamint 2022-ben vagy 2023-ban diadalmaskodni Royal Ocean Racing Club (RORC) offshore vitorlás versenysorozatán.

fotók: sailweb.co.uk, xtrastaerk.com

forrás: livesaildie.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!