Ma reggel elrajtol a Balaton legnépesebb szólóvitorlás versenye

Ma reggel 9 órakor vág neki a Flexfleet Klasszikus Szóló egykezes verseny mezőnye Tihanyból, hogy teljesítse a nagy kihívást: körbevitorlázni a Balatont – egyedül.

A versenyzőknek lényegében a Kékszalag hosszát, vagyis a teljes Balatont kell körbe vitorláznia, méghozzá szólóban, teljesen egyedül egy vitorláson. A kormányzás, a vitorlák kezelése, azok cseréje, a spinakkerezés mind egy ember feladata, méghozzá a szélviszonyok függvényében akár 36 órán át.

A verseny több éves előzménye, hogy túraként már négyszer teljesítették lelkes vitorlázók egyedül ezt a balatoni „nagy kört”. Első évben csak négy Folkboat, majd évről-évre bővült a résztvevők száma. Így a tavalyi évben a túra megérett arra, hogy már egy igazi verseny biztonságos keretei között vitorlázhatták végig azt az erre vállalkozók.

fotó: FlexFleet.hu

Tavaly óta a Tihanyi Hajós Egylet ad otthont a versenynek, a rajt és a befutó a Tihany előtti vízterületen lesz. A THE azért is vállalta szívesen a verseny megrendezését, mert közel áll hozzá a verseny szellemisége, a résztvevők egytől-egyig nagy vitorlás teljesítményt nyújtanak a táv végig vitorlázásával. A legfőbb siker ezen a versenyen azonban nem a győzelem, hanem a teljesítés! Minden induló saját és hajójának határait feszegeti, kormányos és hajó régi jó barátok kell, hogy legyenek, közösen segítve, támogatva egymást a sok-sok együtt töltött versenyóra alatt.

A verseny névadó szponzora a FlexFleet autóflotta kezelő cég, akiknek ugyancsak ez az eszmeiség tetszett meg a versenyben, ezért is állt a rendező egyesület mellé. A támogatás mellett az általuk felajánlott különdíj is ezt sugallja, a távot utolsó előttiként teljesítő vitorlázó egy Mazda MX5 Cabrio egy hónapos használatát kapja ajándékba. A verseny díjazottjait a Rooster magyarországi képviselete, a Monautix Kft. ajándékai várják, míg az éjszakai éberen maradáshoz a Hell kávéitalai fognak segítséget nyújtani. A nevezők új versenyzászlói a Hunsails ajándéka, és a PoccaPiknik ingyen jegyekkel kedveskedik minden kategória győztesének.

fotó: Kajner Gyula / Regatta Yacht Club Egyesület

A nagy kihívás mellett a legfontosabb, hogy minden versenyző biztonságosan vitorlázza végig a távot, ezért minden hajó GPS jeladóval lesz felszerelve, és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a teljes 36 órás versenyidő alatt három mentőhajóval áll majd készenlétben.

A GPS jeladók segítségével a szurkolók is követni tudják a verseny állását, a Race and Trace honlapján.

A verseny médiapartnere az Aqua Magazin.

címlapfotó: THE

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!