Őszi vízitúrák a vadregényes Dunán

Magyarország egyik legszebb pontja a Visegrádi-hegység és a Börzsöny közé szorított Duna kanyarulata. Aki a vidék természeti kincseit és történelmi emlékeit a szárazföldön már bejárta, annak evezős túrán, a vízről is érdemes megcsodálni a tájat.

Kenuval épp olyan tempóban haladhatunk, hogy egy nap alatt kényelmesen megtegyük a Dunakanyar legszebb, Zebegénytől Kismarosig tartó szakaszát. Közben lesz időnk bámészkodni, egy-egy zátonynál, vadregényes szigetnél megpihenni, strandolni, és a legjobb Duna-parti büféket is kipróbálhatjuk.
Rögtön a zebegényi part mentén csodáljuk meg a település történelmi hangulatú házait. Különleges élmény a szomszédos Zebegényi-sziget, ahol a zátonyon bokáig érő kavicsba süllyed a lábunk. Dél felé evezve hamarosan eltűnik Lepence, majd a magasban a visegrádi vár.

Nagymarost elérve a kompállomás alatt kiköthetünk, hogy kicsit megmozgassuk a lábunkat, és együnk-igyunk a part menti sétányon. Tovább csorogva, a Salamon-torony szomszédságában, a folyó közepén – vízállástól függően – egy óriási zátony húzódik. Lapátoljunk tovább a Szentendrei-szigetcsúcsig. Innen már célegyenesbe fordulunk: a bal part közelében haladva, sűrű erdővel borított szigetek közt vezet az utunk a néhány kilométerre fekvő Kismarosig.

Evezés az Ipolyon
Kevesen ismerik, ezért igazi kalandot ígér az evezés az egyik legbájosabb hazai folyónkon. A Kárpátok belső ívének vizét levezető Ipoly a magyar határt Ipolytarnócnál éri el, felső szakaszát Drégelypalánkig csak gyakorlottabb evezősöknek ajánljuk.

A legvadabb része Ipolyvece és Drégelypalánk közé esik, itt a rendkívül kanyargós, gyors, sok bedőlt fával, uszadéktorlaszokkal tarkított folyó nagyon izgalmas kenutúrás élmény.

Drégelypalánktól a Dunáig a víz lecsendesül, ezt a szakaszt kezdők is bátran kipróbálhatják. Ipolydamásd előtt a folyó a Börzsöny és a szlovákiai Burda-hegység között halad, itt átevezni egyedülálló élmény – írta a turizmus.com.

Aki nem akar evezni, annak ott a Mahart Körjárat.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!