Tisza-tavi csónaktúra-ajánló: Tiszafüred

2021. augusztus 14.
Címkék :

Egyetlen Tisza-tavi kirándulás sem maradhat el csónaktúra nélkül. Aki túravezető nélkül szeretné felfedezni a vadregényes Tisza-tavat, annak egy másfél óra alatt bejárható túraútvonalat ajánlunk, Tiszafüred morotvái között.

Aki először jár a Tisza-tónál és maga szeretné felfedezni a tavat, annak érdemes egy GPS-es túrán részt vennie. A legjobb, ha ehhez egy túravezetőt is fogadunk, hiszen jó néhány érdekes információval szolgálhat az út során. Megtudhatjuk tőle, milyen madár röppent fel éppen előttünk, melyik vízinövény mire való és milyen élőlények laknak itt.

Bárhonnan lehet indítani a túrát, hiszen a Tisza-tó mindenhol csodálatos. Jelen esetben, mi a Szabics Kikötőből indultunk. Aki a Tisza hátán szeretne járni, és a csendes kis öblítőcsatornák, a morotvák felé húz a szíve, annak ez a kör remek ajánlat, ami kenuval és kajakkal is megtehető. Az út során csupán kisebb motorcsónakokkal és kenukkal találkozhatunk, hiszen nagy hajók nem férnek el a zegzugos nádas között.

A vízre szállást követően először a Tisza folyásával szemben, észak felé kell vennünk az irányt. A vízi közlekedési szabályok értelmében a kikötők területén tilos a hullámkeltés, ezért ha az út során bármikor kikötő mellett haladunk el, alacsonyabb fokozatra kell kapcsolni. Ez azért van, mert a nagy hullámok a kikötött csónakokban és hajókban kárt tehetnek.

Ha elhagytuk a kikötőt, egy kicsit a gázra „léphetünk”, de nem sokáig, mert hamarosan újabb kikötő mellett suhanunk el, és az irányt egy zöld híd felé kell vennünk. Területileg még Tiszaörvényen vagyunk. A Tisza itt egy kanyart ír le, ami néhol örvénylik. Ebben a kanyarban a legmélyebb a Tisza: mintegy 24 méter mély. A kis zöld híd alatt átbukva pedig a szemünk elé tárul a tiszafüredi morotvák csodálatos világa.

A morotva a folyók előző medrének része, amelyet a folyótól a hordalék teljesen vagy részlegesen elkülönít. A Tisza mellett megannyi morotva található, amelyek a folyó szabályozásakor jöttek létre. Tiszafüred térségében pedig több ilyen is van, itt fogunk kalandozni.

Szinte a tiszafüredi kutyabarát strandig kell a partot követni. A nádas mellett szárcsákkal és bakcsókkal fogunk találkozni, de a vadkacsák is előszeretettel úszkálnak előttünk. Ez a kis átvágás kedvelt helye a horgászoknak és a vízitúrázóknak.

Ha jobb oldalon elhagytuk az indulástól számított második kikötőt és látjuk a Mancsos Pancsolóban lévő ebeket, akkor forduljunk balra és kerüljük meg a Morotva Kerékpáros félszigetet. Ez a tiszafüredi rendezvények kedvelt helyszíne és remek pihenőpont lehet kirándulás során.

A Füredi Holt-Tisza a 33-as út és egy sziget között terül el. A sziget végén, egy átvágáson bekanyarodva, majd jobbra fordulva eljutunk egy titkos, kis belső tóra. A nádfalon túl csoda vár ránk. Ha megtaláltuk az utat, a végén tündérrózsamezőben gyönyörködhetünk.

Miután kigyönyörködtük magunkat a virágokban, egy kidőlt, vízbe nyúló fa mellett kell befordulnunk az egyik legcsodálatosabb kis csatornára, a 8-as öblítőre. A fejünk feletti fák árnyékot adnak és olyan, mintha Tündérországba érkeztünk volna. A szúnyogok ugyan nem kímélnek, a látványért viszont mindenképp megéri. A végén egy motorcsónakos szerpentinre jutunk, ahol semiképp se száguldozzunk, hiszen szemből is jöhetnek. Ezt elhagyva egy kis kört tehetünk a nádasban, majd visszafelé már látjuk is, merről jöttünk. Itt három úton is visszamehetünk, de ha még egy kis kalandra vágynánk, akkor a nádason keresztül is átvághatunk. Ha szerencsénk van, akkor visszafelé bakcsót, fattyúszerkőt, szürke gémet is megpillanthatunk – írta az ilovetiszato.hu.

Térképes segítség.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!