Újraminősítették a balatoni kikötőket

Harminchárom, Balaton körüli kikötő felmérését végezte el a Magyar Vitorlás Akadémia Nkft. a Magyar Vitorlás Szövetséggel a Kék Csillag Kikötőminősítési védjegyrendszer keretében. A vizsgált marinák közül nyolcan érték el a legmagasabb, négycsillagos szintet.

Kilencven százalék feletti eredménnyel kiemelkedik a balatonfenyvesi Fenyves Yacht Club, valamint az alsóörsi Alsóörs Marina, harmadikként a balatonlellei BL Yachtclub kikötője végzett. A felmérésben háromcsillagos szintet nyolc marina ért el, hat kikötő két-, kilenc pedig egycsillagos minősítést kapott.

„Örömmel látjuk, hogy az elmúlt években mind technikailag, mind pedig a szolgáltatások színvonalát tekintve folyamatos fejlesztik a balatoni kikötőket. A Magyar Vitorlás Szövetség számára kiemelten fontos, hogy a hazai vitorlázóközösség magas minőségű marinákban leljen otthonra. Ugyanakkor a külföldi példákkal összehasonlítva az eredményeket, szembetűnő a vitorlástúrázást segítő vendéghelyek vagy túrahelyek alacsony száma. E téren mindenképpen fejlesztésre van szükség. Emellett a Balaton esetén – méretét tekintve – van tér további kikötőhelyek fejlesztésére, ami a turisztikai vonzerő növelése mellett a helyi gazdaságélénkítést is segíti” – mondta el Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

A felmérésben részt vett és alacsonyabb szintet elérő kikötők esetén egy éven belül komoly felújítási munkálatokat – köztük a vizesblokkok cseréjét, a kikötési lehetőségek bővítését, infrastrukturális fejlesztést – terveznek, így várhatóan az elkövetkezendő időben tovább emelkedik a Balaton körüli marinák színvonala. Többek között jelenleg is zajlik a Balatonfüredi Nemzetközi Vitorlás Központ fejlesztése, bővíti kapacitását a Balatonfői Yacht Club, tervezik a Club Aliga kikötőjének fejlesztését, valamint a Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötő-hálózatában egyebek mellett a szociális blokkok felújítását is.

A felmérés szempontjai a következők voltak: nautika, szolgáltatások, környezetvédelem, épített környezet és légkör. A besorolás alapján a marinák csillagokat (Kék Csillag) kapnak, 1-től 4-ig. A besorolás szintje attól függ, hogy a vizsgálati szempontokban részletesen leírt feltételekhez viszonyítva milyen százalékban kifejezett eredményt ér el az adott kikötő. Negyven százalék alatti pontszám esetén a kikötő nem jut csillaghoz, 40 és 64 százalék között egy, 65 és 74 százalék kettő, 75 és 84 százalék között három, míg 85 és 100 százalék között négy csillagot kap az adott marina – írta a hunsail.hu.

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!