Különleges jelenség a Kis-Balatonnál

2021. május 14.
Címkék :

Egészen különleges színű, hatalmas busát akasztott egy ikervári horgász a Kis-Balatonnál. A horgász ruhástól ment be a vízbe az 54 kilós halért, amelynek a horog a szájába akadt, tehát szabályos fogásról beszélhetünk.

Élete első busáját fogta ki Csejtei Endre, méghozzá nem is akármekkorát. 54 kilós példány akadt a horgára a Kis-Balatonon, a Zalavár felé tartó út mellett. „Szerdán délután mentünk ki pecázni egy gyerekkori barátommal. Három órát voltunk kint mindössze. Vihar előtti időszak volt, nagyon erős széllel. Először feeder bottal horgásztam, de a szél miatt nem nagyon lehetett a kapást meglátni, ezért módszert váltottam” – mondta.

A feeder helyett egy harcsázó botot szerelt fel, és gilisztával csalizott. „Egyszer csak szépen lassan elindult a zsinórom. Folyamatos húzást éreztem, és amikor megakasztottam, majdnem úgy tűnt, mintha valamibe beakadtam volna. Az volt a szerencsém, hogy mivel harcsázni készültem, egy viszonylag erős, hetvenkilós szakítószilárdságú fonott zsinórral horgásztam. Viszonylag gyorsan kijött a hal, tíz percig fárasztottam, nagyon nagy ellenállást nem tanúsított. Ezen a szakaszon a vízpart olyan sekély, hogy megszákolni nem is tudtuk, be kellett mennem érte a vízbe.”

Csejtei Endre elárulta, soha nem próbált busára horgászni, nem is gondolta, hogy a Kis-Balatonban is él ez a halfaj. „Gyerekkorom óta kijárok oda horgászni, mindenféle halat fogtam, de busát még soha. Ami számomra meglepő volt, hogy teljesen szabályosan, szájszélbe akadt, holott sokszor lehet hallani arról, hogy a busákat kívülről akasztják meg.” A kapitális méretű hal alatt 54 kilót nyomott a mérleg, a hossza pedig 135 centiméter volt – írta a pecaverzum.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!