Magyarország 2020: a belföld lett az új külföld

Tavaly a főszezon legnagyobb nyertesei az egyéb és magánszálláshelyek voltak, a belföld lett az új külföld. A magyar lakosság utazási hajlandóságából az derül ki, hogy a járvány hatására az utazási szokásokban jelentős változás következett be 2020-ban.

A korlátozások feloldásával a nyári időszakban robbanásszerűen indult be a belföldi turizmus. Míg a nyár kezdeti időszakában a kutatásban megkérdezettek 53 százaléka vett részt belföldi utazáson, ez az arány az őszi időszakra 67 százalékra növekedett. Ennek oka, hogy sokan a külföldi desztinációk helyett belföldi utazást választottak, így nőtt a belföldi turizmusba bekapcsolódók aránya. Ez idő alatt a külföldi utazások aránya nem változott (29 százalék), ami ugyan csak a belföldi úti célok népszerűségét mutatja.

A megváltozott körülmények miatt a lakosság utazási szokásai tudatosabbá váltak: 70 százalék volt azok aránya, akik a biztonságosabbnak vélt belföldi utakat preferálták. Hasonló volt azok aránya is, akik a külföldi utazás során figyelembe vették azt, hogy az adott országban hogyan alakul a koronavírus megbetegedések száma. A megváltozott körülmények miatt a lakosság harmadára volt jellemző, hogy utazási döntései során inkább kivárt, és az utazáshoz közelebbi időpontban foglalt, amely a foglalási idő rövidülésével járt együtt.

Az utazások célja az aktív szabadidős tevékenységre, a fürdőszolgáltatások igénybevételére, illetve a városlátogatásokra irányult 2020-ban. Az úti cél kiválasztása során a saját anyagi helyzet (61 százalék), az úti cél élményígérete (42 százalék), illetve az adott évszak (36 százalék) volt a három legfontosabb döntéshozatali tényező.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) tavalyi év összesített adatai alapján 8,0 millió vendég 22,7 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, a vendégek 79 százaléka belföldi volt. Míg a teljes időszakra vonatkozóan vidéken a belföldi vendégek voltak többségben, 87 százalékban, addig Budapesten a külföldiek 68 százalékban. A belföldi vendégek száma 2020-ban a 2019. évinek 73 százalékát, a belföldi vendégéjszakák száma a 2019. évi 78 százalékát érte el. Tavaly a külföldi vendégek száma a 2019. évi érték 22 százalékát, a külföldi vendégéjszakák száma a 2019. évi 27 százalékát érte el.

Az összesített adatok alapján a budapesti szálláshelyeken 1,2 millió vendég szállt meg és 3,8 millió volt a vendégéjszakák száma. A külföldieknek leginkább kitett Budapesten az év első három hónapjában a megszálló vendégek több mint 80 százaléka még külföldi volt, ezt követően azonban már csak júliusban és augusztusban volt több külföldi, mint belföldi vendég. Az év utolsó négy hónapjában a fővárosban megszálló összes utazó 70 százaléka hazai volt, az eltöltött vendégéjszakák 60 százaléka szintén belföldiektől származott.

Tavaly a vidéki szálláshelyeken 6,8 millió vendég szállt meg, akik 18,9 millió vendégéjszakát töltöttek el. A turisztikai térségek közül a Balaton térsége (27 százalék), a Mátra–Bükk (9 százalék), Debrecen és térsége és Budapest környéke (6 százalék) volt a leglátogatottabb. A belföldi vendégek magasan a legtöbb vendégéjszakát a Balaton térség (31 százalék) szálláshelyein töltötték el, ezt követte a Mátra–Bükk (10 százalék), Budapest, Debrecen és térsége és Budapest környéke (7 százalék).

A külföldiek körében Budapest volt a legkedveltebb célpont, az összes külföldi vendégéjszaka 44 százalékát a fővárosban töltötték el. Ezt követően a Balaton (17 százalék), Debrecen és térsége (6 százalék), valamint Bük-Sárvár és Budapest környéke (5 százalék) volt a leglátogatottabb.

A teljes Turisztikai Trendriport megtekinthető ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!