Újabb kincsek kerültek elő a tengerből

A menekülő utasok és a legénység által hátrahagyott személyes tárgyakat hoztak a felszínre a búvárrégészek Lord Elgin hajójának roncsáról. Az angol diplomata Mentor nevű hajója 1802-ben süllyedt el Kitera görög szigetnél.

A Dimitrisz Kurkumelisz vezette szakértők legutóbb tavaly szeptemberben merültek le a maradványokhoz, hogy ókori tárgyak után kutassanak. A legújabb leletek többségükben ruházati kiegészítők, illetve használati tárgyak, és kivételes bepillantást engednek egy korabeli hajó mindennapjaiba.

A 18 tagú csapat felszínre hozott egy teljesen ép és felismerhető bőr cipőtalpat, egy fémből készült övcsatot, főzőedényeket, egy fémérmét, amelyet feltehetőleg valamilyen kártyajátékhoz használtak, emellett a hajó vitorlázatának egy részét is megtalálták. A kutatók a korábbi expedíciókhoz hasonlóan most is azonosítottak néhány sakkfigurát, a szakértők szerint az eddig talált bábuk mind egy készlethez tartozhatnak. 2019-ben a búvárrégészek páratlan arany ékszereket, köztük egy gyűrűt és egy pár fülbevalót, illetve három sakkfigurát találtak a roncsnál.

A Mentor akkor süllyedt el, amikor Lord Elgin konstantinápolyi brit követ csoportja Nagy-Britanniába akarta szállítani a Parthenon, az Akropolisz és más athéni műemlékek kincseinek egyes darabjait. A hajó az Athénhoz közeli Pireusz kikötőjéből indult, és Málta érintésével érkezett volna Nagy-Britanniába. 1802. szeptember 15-én viharos időben süllyedt el Kitera Avlemonasz kikötőjének szikláihoz csapódva. A hajó gyorsan alámerült a tengerfenékre, a roncs 23 méteres mélységben nyugszik. A Mentor valamennyi utasát és a személyzetet fedélzetére vette az Anikitosz nevű hajó.

Lord Elgin, aki nem volt a Mentor fedélzetén a katasztrófakor, megszervezte, hogy a hajó rakományát kimentsék. A Parthenon márványfrízeit sikerült is kiemelniük görög búvároknak, a műkincsek Máltán keresztül kerültek Londonba, ahol a brit kormány megvásárolta, majd a British Museumnak ajándékozta őket.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!