Kettős német győzelem az Európa-bajnokságon
Ahhoz képest, hogy 49er FX-ben szinte már lefutottnak számított a verseny, az addig vezető német páros majdnem bebukta az aranyérmet a záró napon. 49er-ben hullámzó teljesítménnyel győzött a német egység, Nacra 17-ben az olaszoké lett dobogó felső és alsó foka.
Az Attersee hozta a „tavi formát” és a záró nap négy futamán majdnem felborult az addigi stabilnak tűnő eredménylista – főleg az élmezőnyben.
49er FX
Tina Lutz és Susann Beucke magabiztosan vezettek, aztán becsúszott egy 11. hely, ami helyzetbe hozta a norvég párost (Helene Naess – Marie Ronningen), akik azonban nem tudtak élni a lehetőséggel, mert csak egy hetedik helyet tudtak összehozni a kritikus futamban. Ezzel a Kieler Woche után az Európa-bajnokságon is nyerni tudott a német páros.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2020/10/49er_49erFX_Nacra17_Europa_bajnoksag_Attersee_2020_01-1024x784.jpg)
49er
Tim Fischer és Fabian Graf úgy lettek Európa-bajnokok, hogy a záró napon 3,2,13,11 helyeket mentek az utolsó napon, amivel szépen magukra húzták a végül második helyen záró osztrákokat. Itt harmadik lett a horvát testvérpár, Sime és Mihovil Fantela.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2020/10/49er_49erFX_Nacra17_Europa_bajnoksag_Attersee_2020_02-1024x784.jpg)
Nacra 17
A Ruggero Tita – Caterina Banti és Vittorio Bissaro – Maelle Frascari párosok nyújtották a legegyenletesebb teljesítményt, közéjük mégis be tudott férkőzni a francia Quentin Delapierre – Manon Audinet páros.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2020/10/49er_49erFX_Nacra17_Europa_bajnoksag_Attersee_2020_03-1024x784.jpg)
Tekintve, hogy mindhárom hajóosztály meglehetősen látványos versenyeket produkál, érdemes belenézni az egyes napok összefoglalóiba:
Első nap:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/glEAe1KfS60/hqdefault.jpg)
Második nap:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/Vy8pt6BYDfQ/hqdefault.jpg)
Harmadik nap:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/cGcYloA48VM/hqdefault.jpg)
Negyedik nap:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/B-86hIAQ_Sg/hqdefault.jpg)
Ötödik nap:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/tOAagW77BG4/hqdefault.jpg)
Hatodik nap:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/1-1Ve_ZMzl8/hqdefault.jpg)
fotók: 49er.org; nacra17.org
forrás: EuroSail News
- ha tetszett, ajánld másoknak is!