Regal LS4C Electric – Az elektromos mindent (is) tudó

2020. szeptember 9.
Címkék :

Sok remek tengerentúli hajógyártó létezik, de az biztos, hogy a Regal mindig akkor kerül szóba, amikor az amerikai prémiumról beszélgetünk valakivel. Viszonylag új dolog, hogy a Regal LS4C már elektromos motorral is kérhető, illetve az, hogy a lehető legnagyobb, 150 kW-ossal is kapható az E-Hajó Centernél.

Az eddigi érdeklődők, akik kipróbálták az LS4C-t, nem igazán tudták elképzelni, hogy mennyire hozza a benzinmotoros motorcsónakérzést, csak miután elmentünk egy próbakörre, és nyomtunk egy kövér gázt. Azt a stabilitást és biztonságérzetet 65 km/h-nál is ugyanúgy érezni lehetett, mint amikor csak kellemes, 5 km/h-s sebességgel haladtunk kifelé a kikötőből.

A tágas, jól variálható kokpit miatt lett sok család kedvence az LS4C. Az ülések háttámlái mind vízszintes pozícióba hajthatók, így hatalmas fekvőfelületet kaphatunk. A kárómintás kárpitok leginkább egy Bentley ülésére hasonlítanak, ami miatt nagyban növekszik a tulajdonos luxusérzete. Lévén, hogy amerikai hajóról van szó, több pohártartó van elhelyezve, valamint egy tisztavizes csap is helyet kapott a 7,5 méteres vízi járművön. A praktikus, ülések alatti, valamint padlólemez alatti tárolórekeszek hozzásegítenek ahhoz, hogy az utazásunk kényelmes legyen.

A hajó orrára egy gyári matracot rakhatunk, így a kabin tetején is kényelmesen lehet napozni és olvasni. A kajütben variálhatók az ülések U alakban vagy az egész egybenyitható egy teljes nagy felületté. A kabinban helyezkedik el egy kis kémiai toalett is. A WC-hez kívülről lehet hozzáférni, erre egy külön ajtó található a bal oldalon. A kabint egy kör alakú tetőablakon keresztül lehet szellőztetni, az ablakhoz sötétítőlemez és szúnyogháló is tartozik.

A szórakoztató-rendszer lelke egy kilenc hangszórós Fusion sound system, amire bluetoothszal is lehet csatlakozni. A hangszórókból jutott hátrafelé is, így aki wakeboardozik a hajó mögött, az is tökéletesen hallja a zenét. Az LS4C különleges hangulatvilágítása előhozható egy gombnyomásra, így este kék színben úszik a hajó. Az egyedi víz alatti világítás este odavonzza a halakat, élmény látni őket úszkálni. Elektromos hajtással a vízi sport a hazai tavakon engedélyezett bizonyos feltételek mellett, tehát ha LS4C-n törjük a fejünket, mindenképp érdemes megrendelni hozzá a Powertowert, ami egy hidraulikusan lehajtható torony, kifejezetten wakeboardozáshoz és vízisíeléshez. Próbáltuk a teszt során a „fánkot” is, és hatalmas élmény volt a tó közepén „dobáltatni” magunkat a hullámokon. A kapitány előtt egy Garmin navigációs rendszer helyezkedik el, ami nagy segítség lehet a Balatonon az érkezési idő kiszámítására. Az elektromotor kijelzőjén lehet látni, hogy az adott sebességgel hány órát tudunk hajózni, így a Garminnal összehangolva sosem okoz meglepetést a hatótáv.

Több elektromos motorral lehet kérni az LS4C-t. Az alap egy 10 kW-os, AGM- vagy lítiumakkumulátorral. Ennél a motornál a hajó nem tud siklásba jönni, csak 5-8 km/h-s cruisingsebességgel lehet szelni a hullámokat. A végsebesség 12-14 km/h körül alakul. Az LS4C-t 150 kW-os (201 LE) Piktronik motorral érdemes választani, amihez hatalmas teljesítményű, 125 kW-os lítiumakkumulátor tartozik.

Ezzel a felszereltséggel már nincsenek határok, akár 65 km/h-s sebességgel is képesek vagyunk haladni majdnem egy órán keresztül, ami nagyjából 50 kilométert jelent. Természetesen 10-12 km/h-val akár 18 órán keresztül is használhatjuk a hajót, így 150-180 kilométert is meg tudunk tenni.
A fenti konfigurációhoz elérhető a gyorstöltés is, ami 20 kW-tal tölti fel a hajót, körülbelül három-négy óra alatt.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!