A vírus miatt kis híján tragédiába torkollt a vitorláskaland

Sok férfi álma, hogy néhány évet vitorlázással tölthessen valamilyen egzotikus helyen. Ez az egyébként sem teljesen veszélytelen kaland a koronavírus okozta lezárások miatt kis híján tragédiába torkollt.

Mr. Wong február elején indult útnak Szingapúrból, és miután kitört a járvány miatti felvásárlási láz, eleinte a szigetek között próbált élelmet és üzemanyagot szerezni, majd egyszerűen csak megállni szeretett volna egy kikötőben, de sehova sem engedték be.

Az 59 éves, tapasztalt vitorlázó évekig készült a nagy kalandra. Gondosan megtervezte az útvonalat, figyelembe véve az időjárást és az egyes szakaszokra szükséges üzemanyag-, valamint élelmiszer-mennyiséget. Az első szakaszon Szingapúrból Polinéziába tartott, amire négy hónapot kalkulált, majd egy rövid szünetet tervezett be a polinéz szigetvilág felfedezésére. Hiába volt azonban a részletes és gondos előkészítés, a járvánnyal nem számolt.

Wong úton volt Pápua Új-Guineába, amikor az autopilot elromlott, ezért meg kellett állnia megjavítani. Ekkor szembesült vele, hogy a lezárások már mindenhol megkezdődtek, és alkatrészt sem tud szerezni. Kénytelen volt továbbállni, közben olyan apróbb szigeteken is igyekezett megállni, ahol csak néhány család lakott mindenféle modern infrastruktúra nélkül, de sehol nem engedték kikötni. Ahhoz már túl messzire jutott, hogy vissza tudjon fordulni, ezért úgy döntött, hogy Tuvalu felé veszi az irányt. Április 21-én érte el Tuvalu partjait, akkor már erősen megfogyatkozott készletekkel. Azonban itt sem járt sikerrel. Amint a parti őrség felfedezte, távozásra szólították fel. Bár nem akart partra lépni, azt sem engedélyezték, hogy egy öbölben lehorgonyozva várjon. Végül hosszas könyörgés után 1000 liter üzemanyagot és kb. 1 hónapra elegendő ételt kapott, amiért 1400 dollárt fizetett.

Innen a Fidzsi-szigetek felé vette az irányt. Útközben sikerült kapcsolatba lépnie a családjával, akik otthonról a nagykövetségeken keresztül próbáltak neki segíteni és leszervezni egy kikötőhelyet Fidzsin. Az igazi mélypontot akkor érte el, amikor április végén egy a Harold ciklont követő nagyobb vihar korallzátonyra sodorta. Az egyik propeller megsérült, de folytatni tudta az utat, sőt a Fidzsi-szigetek kormánya beleegyezett, hogy kiköthessen. A haditengerészet egyik naszádja ment elé és bevontatta az addigra már teljesen kimerült tengerészt.

Natuva kapitány, a mentést végző hajó parancsnoka elmondta, hogy hosszas tárgyalások előzték meg az akciót, mert az alig 900 ezer lakosú Fidzsin addig kevesebb mint 20 fertőzöttet regisztráltak, és a hatóságok mindent megtettek, hogy a szigorú intézkedések eredményesek maradjanak.

Wong egy rövid kivizsgálásra kórházba került, ahol elvégezték rajta a koronavírustesztet, ami természetesen negatív lett. A hajós kedvét nem vették el az események, egyelőre a hajóját javítja és várja, hogy folytathassa tervezett útját. „Nem hibáztatok senkit, amiért nem engedtek partra lépni, ebben a helyzetben ez volt a felelős döntés. Az mindenesetre meglepett, hogy azokon az apró szigeteken is tájékozottak és felkészültek voltak, ahol se telefon, se televízió, de még internet se volt. Nagyon hálás vagyok a szingapúri külügyminisztériumnak, amiért eljártak az érdekemben és a Fidzsi-szigetek hatóságainak, amiért végül segítettek és három hónap után szárazföldre léphettem. Természetesen nem adom fel, folytatom, amit elterveztem” – mondta Wong.

(fotó: FMSRCC)

Juráncsik Norbert

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!