Jól sikerült a Zugvogel flottabajnokság

2019. augusztus 13.
Címkék :

Ideális körülmények között zajlott a Kielzugvogel Flottabajnokság az osztály anyakikötőjében, a Yacht Klub Agárdban, a Magyar Kielzugvogel Flotta Egyesület szervezésében, az YKA támogatásával.

Pénteken két, inkább taktikus futamot sikerült tartani a nagytisztáson, 5-8 csomós dél-nyugati szélben, amely szombaton délire fordult és kicsit erősödött, három futamot vitorláztak. Ezek a hajók 10-15 csomós szélben érzik igazán jól magukat, ekkor képesek csúcssebességre. Vasárnap igazán sportos szél érkezett, északira fordult, és olykor 20 csomó feletti befújásokkal tette izgalmasabbá a két utolsó futamot.

A mezőny kiegyenlített volt, annak ellenére, hogy az egész új hajók mellett az élen vitorláztak harminc év feletti gépek is. Az első helyért a Belley László, Gombár Zoltán páros csatázott a Majthényi Zsombor, Hazenauer János duóval, míg a harmadik helyért, a Csury Zoltán, Tóvári Zoltán kettős meccselt a Hlavay Richárd, Nyéki András párossal. Izgalmas taktikai csata zajlott mind a hét futamban. A szél ugyan a tótól megszokott módon forgolódott kicsit, és voltak gyengülések, de hirtelen leállások nem nagyon nehezítették a mezőny dolgát – írta a hunsail.hu.

A verseny végeredménye:

  1. Belley László, Gombár Zoltán
  2. Majthényi Zsombor, Hazenauer János
  3. Hlavay Richárd, Nyéki András
  4. Csury Zoltán, Tóvári Zoltán
  5. Nagy András, Berger Miklós
  6. Kollár Miklós, Puskás Bendegúz
  7. Bérczi Péter, Piniel Krisztina
  8. Vas György, Parádi Tamás
  9. Kiss Norbert, Kopeczny Zsuzsanna
   - ha tetszett, ajánld másoknak is!