Díjazták a vitorlásszövetség elnökét

2019. július 2.
Címkék :

Életművének elismeréseként Semmelweis-díjat adott át Kollár Lajosnak, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárának, professor emeritusának, a Magyar Vitorlás Szövetség elnökének a szakminiszter.


Kollár Lajos az idén egyedüliként Semmelweis-díjat vett át az emberi erőforrások miniszterétől. A gyakorló orvosoknak, orvoskutatóknak adható legmagasabb díjból egy évben legfeljebb ötöt adományozhatnak – az idén csak egyet adtak. Az elismerés annak adományozható, aki az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt ért el, illetve tevékenységével jelentősen hozzájárult ilyen eredmény eléréséhez.

Kollár Lajos végigjárta a szakmai ranglétrát: műtősfiúként, diákként kezdte a Pécsi Tudományegyetem falai között, majd orvosként, később többek között a Klinikai Központ első főigazgatójaként folytatta – mintegy 50 évet töltött az egyetem kötelékében. Számos szakmai publikációt jegyez, több könyvfejezetet írt, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke volt két cikluson át, tagja a Magyar Sebész Társaságnak, a Magyar Haemorheologiai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. Több új műtéti eljárás kidolgozója, bevezetője. Utóbbi években gyakorló sportorvos. Terhelésélettani kutatásokat végez.


Kollár Lajos 2013-ban lett a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, aktív vitorlázó, a Tabu nevű 40-es schaerenkreuzer tulajdonosa és kormányosa. Első MVSZ-elnöki ciklusa kezdetekor azokat a célokat fogalmazta meg, hogy szélesítsék a vitorlázás utánpótlásának bázisát, illetve készítsenek el egy olyan új stratégiát és átlátható, hatékony szövetségi működést, amelynek révén folyamatosan emelkedik a háttérben végzett munka szakmai színvonala.

Második, 2020-ig tartó elnöki ciklusa, amelyet a Gyorsabban, élesebben mottóval jelzett, legfőbb célkitűzései között a tokiói olimpiára minél több kvóta megszerzése szerepel, ennek érdekében pedig a pénzügyi-anyagi és a szakmai háttér további erősítése. A csúcsversenyzők mellett azonban nem feledkeznek meg a sportág gerincét adó nagyhajós és szabadidő-vitorlázókról sem.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!