Korlátozások Szantorinin

2019. április 8.
Címkék :

A helyi turisztikai hivatal korlátozta a szamarak teherbírását, valamint a sziget befogadóképességét. A négylábúaknak nemcsak a nehéz pakkokat és bőröndöket kell felcipelniük a hátukon, de sokszor a túlsúlyos turistákat is.

A sziget vezetősége úgy döntött, hogy 100 kilónál több terhet nem cipelhet egyszerre egy szamár. Az állatbarát turisták már régóta tiltakoznak a szamaras cipeltetés ellen, tavaly nyáron több mint 108 ezren írtak alá egy petíciót, tiltakozva a szamarak felesleges kínzása ellen. A helybeliek közül viszont sokan úgy tartják, nem is igazi az élmény Szantorinin, ha nem szamarakkal cipeltetik magukat a turisták.

Lehet, hogy ez lassítja majd a turisták megérkezését a szállásukra, de akkor itt az ideje bevezetni a lifteket. Már létezik egy kisebb felvonó, de ennek kapacitása szűkös a megnövekedett turistaforgalom miatt.


Egyébként is korlátozni szeretnék az érkezéseket, naponta nyolcezernél több utazót nem kívánnak fogadni. A polgármester kijelentette, hogy muszáj volt lépni az overtourism ellen, hiszen az elmúlt évben volt olyan nap, hogy több mint 17 ezren kötöttek ki a szigeten – írta a turizmus.com.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!