Budapest Boat Show – az aktív hétvége

Csupán néhány hét, és újra várja a látogatókat az ország legnagyobb hajókiállítása. A 28. alkalommal megrendezett esemény február 21–24. között zajlik a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.


A kiállítás nagy hangsúlyt fektet a hazai vizek bemutatására, ennek érdekében 2019-ben feléleszt egy korábbi hagyományt, és újra díszvendéget invitált a rendezvényre. Az első bemutatandó régió a Fertő-tó lesz, amely a színpadi programok mellett saját standdal is várja az érdeklődőket, hogy bővebb információt nyújtson a tervezett jelentős méretű fejlesztéseikről, az utánpótlás-nevelésről vagy a helyi vitorláséletről.


Szintén változás a Budapest Boat Show életében, hogy újra társrendezvényt kapott, mégpedig az ország legnagyobb turisztikai seregszemléjét, az Utazás kiállítást. A két esemény hívószava az aktív hétvége, amely jól jellemzi mind a hajókiállítást – amely a több mint 110 vitorlás, motoros és elektromos hajó bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektet a vízi sportokra –, mind pedig az Utazás kiállítást, amelyen a látogatók többek között felfedezhetik a hazai és nemzetközi hajós utazási lehetőségeket.


A turisztikai eseményen különböző utazás irodákon keresztül tengeri és folyami hajóutakról lehet informálódni és felfedezhetők lesznek a hozzánk legközelebb eső tengerparti országok nemcsak hajós, de kulturális vagy gasztronómiai szempontból is. Mindezek mellett természetesen nem maradnak el a hazai vizek sem.


A két eseményt összefogó jelszó – az aktív hétvége – szellemében az Utazás kiállításon külön standot kap az aktív turizmus, ahol a hazánkban bevezetendő nyaralóhajók, kikötők és az erre kijelölt vízi utak lesznek megismerhetők. A Karaván Szalonon, amely szintén itt kap helyet, több mint 50 lakóautó lesz megtekinthető és bejárható.


Az eseményre online jegyet a Budapest Boat Show honlapján lehet váltani, míg a helyszínen kizárólag érintéses bankkártyával vagy HelloPay kártyával lehet majd ezt megtenni. A kiállításra továbbá vonattal féláron lehet kilátogatni. Bővebb információkért a jegyvásárlásról, a programokról vagy a készpénzmentes rendszerről, látogasson el a www.boatshow.hu weboldalra. A kiállítás stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség és a Balaton Boat Show, fő támogatója a Generali Biztosító Zrt., szakmai védnöke a Hajóipari Vállalkozók Egylete, autóspartnere pedig az Audi.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!