Vízre tették Noé bárkáját

2018. november 5.
Címkék :

Egy holland ács, Johan Huibers 2012-ben megépítette a bibliai Noé bárkájának élethű mását, amelyet vízre bocsátottak, hogy végigjárhassa a kontinens partjait.


A bárka megépítését egy különös álom ihlette: Johan Huibers ugyanis – Noéhoz hasonlóan – szintén azt álmodta, hogy elönti szülőföldjét a víz. Az elkészült hajó 125 méter hosszú, közel 30 méter széles lett, magassága pedig a 23 métert is eléri. Súlya 2500 tonna, ráadásul több mint ötezer ember befogadására alkalmas.

A hétemeletes hajó négy évig épült, elkészítésében nyolc ember segédkezett, és 12 ezer fának megfelelő mennyiségű lécet használtak fel hozzá, ami egy közepes méretű erdőnek is beillene. Az egész építmény egymillió euróba került a megálmodójának.

Az építő 2010-ben vált meg alkotásától, ami addig múzeumként működött, és Hollandia 21 kikötőjében is horgonyzott. Egy holland művész, Aad Peters vette meg, aki Németországban, Dániában és Norvégiában turnézott vele, de a hajót minden kikötőbe vontatni kellett.

A bárka már kezdetben sem volt alkalmas arra, hogy kimerészkedjen a nyílt tengerre, mert nem tudott elbánni a kétméteresnél magasabb hullámokkal. Még vízre bocsátásának évében összeütközött egy lehorgonyzott hajóval, és súlyos károkat szenvedett – írta a femina.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!