Több mint száz induló a Specialized Kupán

A hideg és erős szelesnek ígérkező időjárás nem szegte a Specialized Kupa magyar mezőnyének kedvét, sőt még osztrák versenyzők is ellátogattak Fűzfőre, így összesen 121 résztvevővel indult az október 6-i első versenynap.

A mezőny mérete miatt kék és sárga csoportra osztott versenyzők az első versenynapon 20–25 csomó közötti szélben két futamot teljesítettek. A kiírás szerint további futam(ok) megrendezésére is lett volna még lehetőség, de az időközben 27 csomósra erősödő szél és a hideg időjárás miatt a versenyrendező Mohos Gábor partra irányította a mezőnyt. Miután a szél ereje – néhány gyengülést leszámítva – kitartott, másnap reggelre halasztott a rendezőség.

Szombat reggel még erősebb szél várta a mezőnyt, így parti elfoglaltságot keresett magának mindenki. A rendezők persze óránként mérték a szelet, és valamikor 12 óra körül felkúszott a D lobogó a kikötői árbocra, így vízre szaladt a mezőny. Mindkét csoportnak 2-2 futamot sikerült rendezni. A kék csoport második befutójára már elgyengült a szél, így a versenyzők jó része vontával érkezett a partra.


Vasárnapra elfogyott a szél, majd nagy nehezen leterjedt a csőből egy kellemes 6-8, majd később 15 csomóig is megerősödő szél, ami éppen kitartott egy futamra. A rajt körül itt már voltak izgalmak – sajnos sok versenyzőt kellett UFD-vel „díjazni”. Végül egy döntő futammal összesen öt futam alapján állt össze a végeredmény az idei év utolsó ranglistaversenyén.


A verseny díjazottjai a verseny hivatalos időmérője, a Festina által felajánlott óráknak örülhettek, az abszolút 1. helyezett pedig egy Specialized-kerékpárral térhetett haza.

Végeredmények:
Serdülő lány: 1. Bodnár Hanna (BYC), 2. Fehér Boróka (Balatoni YC), 3. Abdai Réka (SÉP)
Serdülő fiú: 1. Bányai Attila (BYC), 2 Verebély Mátyás (SVE), 3. Borda Levente (SVE)
Ifjúsági lány: 1. Sophie Schmidt (WSA), 2. Kálmán Kornélia (BYC), 3. Carra Chiara Lisa (BYC)
Ifjúsági fiú: 1. Paul Kropfitsch (KYCK), 2. Roman Egger (KYCK), 3.Szabó Roni Oszkár (SVE)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!