Dulin Jenő – Az élő vitorlástörténelem

Dulin Jenő, a tizenháromszoros Európa-bajnok, 11-szeres Balaton kupa-győztes, örökös magyar bajnok otthonában látta vendégül az Aqua csapatát.

Aqua: Mostanában mivel töltöd a napjaidat?
Dr. Dulin Jenő: Mindig dolgozom, most éppen a tanult foglalkozásomban havonta három alkalommal utánképzési feltárást végzek. Gyakorlatilag azokkal az emberekkel foglalkozom, akiknek bevonták a jogosítványát, de szeretnék visszaszerezni. Ebben segítem az életüket mint közlekedéspszichológus.

Aqua: Miként került az életedbe a vitorlázás?
D. J.: Édesapám vasutas volt, mi pedig ennek köszönhetően rendszeresen Balatonmárián nyaraltunk, egy helyreállított őrházban. A Nyers család csónakdája volt a közelben, amely fiatalon felkeltette az érdeklődésemet. Talán hatéves lehettem, amikor Laci testvéremmel felmerészkedtünk az egyik ott parkoló vitorlás fedélzetére, amely ha jól emlékszem, egy 15-ös gaffos jolle volt. Egyszer odáig merészkedtünk, hogy kifigyeltük, miként szerelik fel, és az egyik éjjel elkötöttük. Akkoriban még nem nagyon voltak parti fények, így a hazaút során komolyan kétségbeestünk. A kaland sikeres volt, máig tisztán él bennem az emléke, annak ellenére, hogy majd nyolcvan éve történt.

Aqua: Mikor és hogyan alakult át a kedvtelési hajózás versenyvitorlázássá?
D. J.: A kezdetekben Laci testvérem újított fel magának egy 15-ös jolle hajót, és néha elvitt minket is magával, Gyuri testvéremmel együtt. Majd egy barátom Napsugár nevű 25-ös jolle vitorlása következett, amely a hatvanas években igen sikeres hajónak számított.
Később, Siófokon a Budapesti Elektromos színeiben már leigazolt versenyző voltam, de folyamatosan a Mahart környékén sündörögtem, hogy egy igazi versenyhajóra kerülhessek fel. Ez akkoriban nagy kegy volt, mert kevés hajó és sok ember jellemezte az időszakot. Nagy örömömre felkerültem egy Európára, Jordán Gábor csapatához. Amikor pedig nem volt rám szükségük, másnál segédkeztem.
A végső löketet az Európa osztály iránt egy erős szeles verseny utáni hazatérés adta meg számomra. Jordán Gábor és csapata erős szélben a hazaútra felvett engem a Villám fedélzetére, és megengedte, hogy kormányozzak egy keveset. Felejthetetlen élmény volt.
A hatvanas, hetvenes években 15-20 nagyhajós verseny zajlott egy szezonban, de az egyik legerősebb élményem közülük egy erős szeles Kékszalag volt. Emlékszem, útközben Jordán Gabi leküldte Zsigmond Ivánt vizet merni, mert a fuxablakon folyamatosan ömlött be a víz. Egy darabig tűrte a feladatot, majd hirtelen felindulásból egy százas szeggel leszögelte a nyílást, és véget vetett a mericskézésnek. Hihetetlenül vidám helyzet volt, és amúgy remek eredménnyel végeztünk.

Aqua: Mi hozta meg a vitorlástörténet írási kedved?
D. J.: Mindig kíváncsi voltam a vitorlásokra, és érdeklődtem az eredetükről, ám a legénységük sokszor ellentmondásos információkkal látott el, így kénytelen voltam magam utánajárni. Eleinte csak kíváncsiskodtam, majd leírtam, a végén riportokat is készítettem hozzá. Ennek lett az eredménye az első vitorlázás témában kiadott jegyzetem, a Mahart története a hatvanas évek közepén.
Az írást mindig szeretetből csináltam és szeretetből csinálom a mai napig. A vitorlázásról életem során igen sokat publikáltam a Hajó Magazinban és a Vitorlázás magazinban. Három művem jelent meg a témában, a Mahart története, a Vitorlássport és a Csomók. Most a Hungária 6R jacht történetén dolgozom, és remélem, mire a hajó elkészül, én is megleszek vele.

(A Dulin Jenővel készült interjú teljes terjedelmében megtalálható az Aqua Magazin legújabb számában.)