Az ütközet, amely megállította a törököket
A Szent Liga hajóhada és a Müezzinzade Ali pasa által irányított török flotta 1571. október 7-én vívta a lepantói tengeri csatát, amelyben a keresztények világraszóló győzelmet arattak az oszmánok felett.
A lepantói csata előtt a Földközi-tenger térségét az oszmán flotta uralta, amely folyamatos fenyegetést jelentett a keresztény államok számára. A szultánok tengeri hatalma a 16. század derekán tetőzött, amit jól jelzett Málta sikertelenül záruló 1565-ös ostroma és a Ciprus elleni 1570–71-es háború. Mivel az utóbbi sziget velencei érdekeltség volt, a város vezetői rábeszélték V. Pius pápát egy szövetség megalapítására, amelyhez Nápoly, Genova, Savoya, a Máltai Lovagrend és a toszkán Szent István Lovagrend mellett II. Fülöp Spanyolországa is csatlakozott. A létrejött Szent Liga közvetlen célja a török túlerő ellen kitartó Famagusta és Ciprus felszabadítása volt, de a szövetségesek arra is ígéretet tettek, hogy idővel visszafoglalják Észak-Afrikát és a Szentföldet is.
A Szent Liga 1571. május 25-i megalakulása után néhány hónapon belül egy hatalmas keresztény flotta gyűlt össze, amelynek 202 gályájából 115-öt a velenceiek, 80-at a spanyolok, a maradékot pedig a kisebb államocskák biztosították. A hajókon szolgáló hadsereg, amelynek a vezetését Don Juan de Austriára, V. Károly törvénytelen fiára, II. Fülöp féltestvérére bízták, 40 ezer tengerészből és evezősből, valamint 22 ezer katonából állt.
Augusztus 25-én, Messina mellett gyűltek össze, majd el is indultak Ciprus felszabadítására, ám október 7-én, a mai Patrasz közelében fekvő Lepantói-öbölben összetalálkoztak a Müezzinzade Ali pasa vezette oszmán hajóhaddal.
Bár a törökök 250 hajóval és 32 ezer katonával jelentős fölényben voltak, Don Juan de Austria vállalta az összecsapást, mivel felismerte, hogy a serege tűzereje sokkal nagyobb az ellenségénél. Ezt az oszmán flotta parancsnoka is jól tudta, ezért úgy rendezte el a hajóit, hogy minden tartaléka a centrumot erősítse, ugyanis abban bízott, hogy a csata elején ott érhet el átütő eredményt. Ellenfele ezzel szemben komoly tartalékot hagyott hátra, ami a küzdelem végső szakaszában fontosnak bizonyult, hiszen ezeket a gályákkal szabadon mozgathatta aszerint, hogy éppen hol volt rájuk szükség.
Az ütközet elején Ali pasa a keresztény hadihajók vonalától távolabb álló galleászok ellen támadt, mivel azt hitte, hogy azok gondoskodnak az ellenség ellátmányáról. A török fővezér ennél nagyobbat nem is hibázhatott volna, ugyanis ezeknek a hajóknak az összes többi egységnél nagyobb volt a tűzereje. Mire Ali rájött a tévedésére, a hat galleász több mint 70 oszmán gályát küldött a Jón-tenger mélyére, ezzel pedig az erőviszonyok kiegyenlítődtek. A jelentős veszteségek dacára Csuluk Mehmed, a török jobbszárny vezetője, valamint a balszárnyat irányító Uludzs Ali átkaroló hadműveletet hajtott végre, és egy ideig bekerítéssel fenyegette Don Juan de Austria hajóit.
A lepantói ütközet végül, ahogy Ali gondolta, valóban a centrumban dőlt el, ám a spanyolok javára, ugyanis katonáik megcsáklyázták a pasa vezérhajóját, a Sultanát, és a flotta parancsnokával is végeztek. Ali lándzsára tűzött fejét látva a török janicsárok és tengerészek megzavarodtak, a megmaradt gályák pedig menekülni kezdtek, komoly károkat okozva azon társaiknak is, amelyek még folytatták volna a harcot.
Így 1571. október 7-én, Lepantónál az Oszmán Birodalom több mint száz év után elbukott egy tengeri csatát, ráadásul az ütközetben elveszített 187 hajóval, amelyek közül csupán 50 süllyedt el, valamint 20 ezer harcossal és tengerésszel II. Szelim flottája gyakorlatilag megsemmisült. A törökökkel szemben a Szent Liga vesztesége mindössze 17 hajó volt, a halottaik száma pedig mintegy 7500 fő volt.
Bár Don Juan de Austria teljesen szétzilálta II. Szelim hajóhadát, egy évvel később az oszmánok egy nagyobb és erősebb flottát építettek, mint addig bármikor. Az anyagi károkat a törökök könnyen kiheverték, ám a Lepantónál elvesztett tapasztalt legénység helyére érkező új hajósok tapasztalatlanok, képzetlenek voltak, és a tisztjeik is önbizalomhiánnyal küzdöttek, így a török flotta visszaszorult a Földközi-tenger keleti medencéjébe.
(Cikkünk eredetileg az Aqua Magazin 166. számában olvasható teljes terjedelmében. Keresse a kiemelt újságárusoknál és a benzinkutakon! És fizessen elő rá, hogy a jövőben se maradjon le exkluzív tartalmainkról!)
