Megvan a 2025-ös Hervis Balaton-átevezés időpontja

2024. december 20.
Címkék :

Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek a központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Nevezni február elsejétől lehet.

Az idei esemény emlékei még mindig élénken élnek bennünk, a párizsi olimpia árnyékában is mintegy négyezren teljesítették a nyolc kilométeres távot. Külön öröm volt számomra, hogy az úgymond még kissé bizonytalanul mozgó elsőbálozók mellett jó néhány ismerős arcot láttam a parton, akik már a korábbi években is részt vettek az eseményen. Számomra ennek két üzenete van, egyrészt az emberek még a nyári hőségben is szeretik mozgással tölteni a pihenőidejüket, másrészt ezt örömmel teszik velünk Zamárdiban, ahol minden feltétel adott egy jó hangulatú, aktív hétvégi kikapcsolódáshoz.

Az indulók a Zamárdi Szabadstrandról bármilyen kézzel hajtható vízi járművel (kajak, kenu, SUP, outrigger, sárkányhajó) elrajtolva veszik az irányt Tihany felé, majd egy fordulót követően visszaérkezve Zamárdiba teljesítik a nyolc kilométeres távot.

Február elsejétől lehet majd nevezni a balatonatevezes.hu oldalon. Egy ideje már kitűztük magunk elé célul az ötezres indulói számot, ami azt jelentené, hogy teljes teltház lenne az eseményen. Nagyon örülnénk, ha ez 2025-ben végre megvalósulna. Az átevezés egy igazi közösségi élmény, amelyen egyébként évről évre rajthoz állnak a kajak-kenu sport egykori klasszisai közül is jó néhányan, elég ha csak két háromszoros olimpiai bajnokunkat, Kovács Katalint vagy Storcz Botondot említem példaként. Természetesen várjuk a kísérő barátokat, hozzátartozókat is, akiknek a támogatása sokat segíthet a résztvevőknek, nem mellesleg a parton ezúttal is különféle aktivitásokkal készülünk” – fogalmazott Vida Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezési és marketingigazgatója.

Az átevezés jelszava ismét az, hogy „Evezd le keresztbe!”, a névadó szponzor pedig sorozatban negyedszer a Hervis szabadidős sportáruházlánc lesz.

(MTI)

fotók: balatonatevezes.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!