Utolsóból első, avagy a prosecco nem mindig alkohol

Negyvenegy és fél órás vitorlázás után, 456. helyen futott be az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj utolsó hajója, a Prosecco.

Interjú a kormányossal, Szombati Anettal.

Most már hagyomány, hogy az utolsó érvényes befutót az abszolút győztes (idén az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty) csapatának tagjai várják a célban. Milyen érzés volt ezt átélni?

Fogalmam sincs. Olyan hullafáradtak voltunk mindannyian a közel 42 órás, egyhuzamban történő vitorlázás után, hogy nagyjából azt se tudtuk, fiúk vagyunk, vagy lányok. Csak annyit észleltünk az egészből, hogy amikor végre befutottunk a célba, ismeretlenek özönlötték el a hajónkat, pezsgőt locsoltak az arcunkba, fotózkodtak velünk, és mindenki, aki ott volt, gratulált.

Mennyit aludtatok a versenyzés közel két napja alatt?

Csak néhány órára volt módunk. Ugyan felváltva álltunk a kormánynál és kezeltük a vitorlákat, azonban a többiek is inkább azokkal maradtak, akik épp sorosak voltak a fedélzeten, hogy figyeljünk, ne aludjunk el, tartsuk egymásban a lelket.

Volt olyan pillanat, amikor úgy éreztétek, elég volt, inkább kiálltok, mert nem lehet tovább bírni a nagy hőségben? Hiszen „úgy sincs értelme ennek a versenynek, mert a legutolsó helyen kullogunk”?

Nem, egyszer sem. Az a cél vezérelt minket, hogy időhatáron belül elérjük ismét az indulási helyet, Füredet – és ez sikerült is.

Most versenyeztetek először?

Nem, mi egy összeszokott lánycsapat vagyunk. És egyben barátnők is. Sosem számítottunk profiknak, csak lelkes amatőröknek, eddig ötször indultunk el a Kékszalagon, de csak háromszor értünk be időben. 

Milyen eredménnyel?

Voltunk már utolsó előttiek, tavaly pedig hátulról a harmadik helyet „csíptük el”.

Melyikőtöké a hajó?

Egyikünké sem, mindig béreltük, most is így tettünk. A Jeanneau 349-es túrahajó, sosem lesz képes olyan szélsebes rohanásra, mint a sporthajók. De mi ennek ellenére élvezzük a verseny  minden percét. Sosem edzünk előre, nincsenek taktikáink, praktikáink, kibérelünk egy kényelmes túrahajót, a verseny előtt egy nappal átvesszük, kipróbáljuk a rajt előtt, aztán indulás! Vállaljuk, hogy teljesen amatőrök vagyunk, és számunkra óriási kihívás végigmenni ezen a légvonalban is hosszú, mintegy 150 km-es tókerülő versenyen, de mindig nagyon boldog vagyunk, amikor megcsináljuk – szintidőn belül!

Mi volt a legnehezebb az idei verseny alkalmával?

A csípős rovarok támadása, az szinte kibírhatatlan volt mindnyájunknak. Nappal csípős bogárinvázió érkezett, éjjel pedig árvaszúnyogseregek. De ez nem csak nekünk nehezítette az életünket – nyilván mindenki más is így volt ezzel.

Mi lesz jövőre? Ismét versenybe szálltok?

Ki nem hagynánk, már alig várjuk! De előbb az idei verseny zárásaként a csapat névsora, büszke vagyok rájuk, hogy ezúttal is végigcsináltuk: Hegel Renáta, dr. Katona Katalin, Kiss Krisztina, dr. Kovács Krisztina, Varga Anett, Szombati Anett – mi alkottuk idén a Prosecco csapatát. És mindannyiunk nevében mondom, jövünk jövőre is!

Az interjút Vágó Ágnes készítette, és eredetileg a turizmusonline.hu-n jelent meg.