Az Antarktisz felfedezése – A nevető negyedik
Bár állítólag a történelem előtti időkben is járt már ember az Antarktiszon, a hivatalos feljegyzések szerint a 19. században három expedíció is járt ott, ám csak a negyedik felfedezőúttal érkező John Davisé lett a dicsőség, mivel ő volt az, aki elsőként lépett a szárazföldre.
Az Antarktisz a déli szélesség 60. fokától délre fekvő térség neve, amely a Föld legszélsőségesebb területe. Magában foglalja a szűkebb értelemben vett Antarktika kontinenst, valamint jó néhány szigetet (Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek, Déli-Orkney-szigetek, Déli-Shetland-szigetek). A jeges kontinens területe mintegy 14,2 millió km², az élővilága szegényes: növények alig nőnek rajta (zuzmók, algák), és leginkább fókák, pingvinek, bálnák alkotják faunáját. Az emberek pedig csupán kutatóbázisokon élnek itt, mintegy 3-4000-en, míg a téli mintegy 800–1000 kutató található az Antarktiszon.
A feljegyzések szerint a déli jeges területek felkutatására az első komoly expedíciók a 18. században indultak. James Cook szelte át elsőként a déli sarkkört 1773–74-es útja során, és hajózta körül ezen a szélességi fokon a Földet. Csakhogy ahogy továbbhaladt, áthatolhatatlan jéghegyekbe ütközött, és úgy vélte, hogy a földrész megközelíthetetlen, vagy nem is létezik.
Később, a 19. század első felében több felfedezőút is indult, sőt 1820-ban három különböző expedíció is elérte az Antarktiszt. Az amerikai Nathaniel Palmer fókavadász, felfedező a Hero hajó kapitányaként dél felé vette az irányt. November 18-án ő és az emberei voltak az első amerikaiak, akik felfedezték az Antarktiszi-félszigetet, és a helyet Palmer-földnek nevezték el. Az ír születésű Edward Bransfield parancsnok és William Smith tengerész pedig szintén ugyanebben az esztendőben az Andromache nevű hajóval indult útnak a déli szárazföld felkutatására, és az általuk felfedezett szárazföldet Graham-földnek nevezték el.
S bár az Antarktisz felfedezésének dicsőségét a britek és az amerikaiak is magukénak követelik, a jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy elsőként Fabian Gottlieb Thaddeus von Bellingshausen német tengerész felfedező, a cári orosz haditengerészet tisztje pillantotta meg a kontinenst. Az orosz expedíció az I. Sándor cár által kiadott rendelet értelmében indult útnak 1819 nyarán két hajóval. A Vosztok parancsnoka Bellingshausen, a Mirnij hajóé pedig Mihail Lazarov volt. A déli sarkkörön – Cook kapitány után másodikként – 1820. január 26-án haladtak át, és két nappal később, január 28-án pedig Bellingshausen megpillantotta az antarktiszi szárazföldet.
Bár a jeges kontinens felfedezésének a címét mindhárom három kutatócsoport magának követelheti, mivel a szárazföldet mindegyikük megpillanthatta, csakhogy a hajóikkal nem tudtak partra szállni. Erre egy évvel később, 1821. február 7-én került sor, a John Davis kapitány által szervezett expedíció ugyanis már érintette a szárazföldet, és ezzel ő lett az első ember, aki az Antarktiszra lépett.
A jég borította térség belső területeinek a felderítése azonban csak a 20. század elején kezdődött meg. Az Antarktiszra akkor figyelt fel a világ közvéleménye, amikor egymással versengve két expedíció próbálta elsőként elérni a Déli-sarkot. A norvég sarkkutató, Roald Amundsen négy kísérőjével indult útnak, és 1911. december 14-én elsőként érték el a Déli-sarkot, ezzel pedig öt héttel megelőzték a brit kormány expedícióját, amit Robert Falcon Scott vezetett.
Azóta sokat változott a világ, a kontinensen kutatóbázisok létesültek, a tudományos felderítések pedig egymást érik. 1959. december elsején írták alá az úgynevezett Antarktisz-egyezményt, amely 1961. június 23-án lépett érvénybe. Ez többek között korlátozza az ottani katonai tevékenységeket, tiltja a hulladéklerakást és támogatja a tudományos kutatásokat.
(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 161. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról! Lapunk következő száma júliusban, a Kékszalagra jelenik meg.)
