Sztorik a hőskorból: Gentry Eagle, a korábbi transzatlanti rekordtartó – második rész

Kevés olyan szuperjacht volt a hajózás történetében, amely képes volt 60 csomó feletti sebességre. A Gentry Eagle ilyen, ráadásul előképe volt a többieknek.

Az első részben: szalvétákra firkált tervek és felkészülés az atlanti átkelésre (apró malőrrel).

Az apró fennakadás ellenére a Gentry Eagle teljesítette a célját azzal, hogy visszaszerezte a hőn áhított Kék Szalagot Bransontól, és visszavitte azt szülőhelyére, az Egyesült Államokba. Később még felállított néhány tengeri rekordot, köztük a Miamitól New Yorkig tartó Chapman Trophyt, de végül visszavonult. „Apám úgy döntött, hogy belülről barátságosabb jachttá alakítjuk át, de megtartjuk a teljes teljesítményét.” Tom ellátogatott a Barnes-hoz az Egyesült Királyságban, hogy ötleteket kapjon az átalakításhoz, ott találkozott a fiatal Andrew Winchcsel. „Tom inspiráló személyiség volt, pozitív ember, az egyik első tervezési projektünket bonyolítottuk vele – emlékszik vissza Winch. – Erőteljes, sarkos dizájnt alkottunk. Hatalmas oldalsó légbeömlőkre volt szükségünk a sugárhajtású központi motorhoz, amitől úgy nézett ki, mint egy Ferrari Testarossa. Tiszta 1980-as évek.”

Végül Tom Gentry úgy döntött, hogy Peter Birkett és Grant Robinson hajóépítész segítségével házon belül dolgozik a projekten, és a terveket archiválták. „Hogy 35 évvel ezelőtt miért lépett be az ajtónkon, nem tudom, de a pónibőr aktatáskája, amelyből kibontotta a valaha volt legnagyobb Gentry Eagle rajzát, mindig is a különleges emlékek egyike maradt” – mondja Winch.

Rengeteg munka várt a csapatra, hiszen a motorok előtti területet üzemanyagtartályok és vezetékek foglalták el, a legénységnek egy deszkán kellett végigcsoszognia a test közepén, hogy a hajó egyik végéből a másikba jusson. A felújítás a főfedélzet tat felé történő meghosszabbításával kezdődött, lehetővé téve egy nyitott, nagy méretű szalon és egy flybridge kialakítását.

Az amerikai tervező, Robin Rose vezette a belső átalakítást, aminek maradnia kellett, az maradt, csak épp felhasználták az előnyükre: a három meglévő erősítő válaszfal onnantól elválasztóként is működött a gépház, a tulajdonosi kabin és a két vendégkabin, valamint a legénységi helyiségek között. A dolgokat kicsit bonyolította a hajó középvonalában futó nyílások sora, ezek tetőablakokká váltak, a gépházból átvezető, terjedelmes légcsatornákat pedig szekrények mögé rejtették.

A főszalon családi tér volt, amely párnázott bútorokat, szalmakosárfonatos falburkolatokat és hawaii koa fabetéteket kapott – Tom Gentry számára az otthon emlékét idézte. A belső teret semleges, pezsgőszínű bőrökkel és kárpitozással látták el, a párnák és takarók pedig éjkék és fekete színűek voltak, hogy illeszkedjenek a hajótest külső díszcsíkjához. Néhány elemet, mint például a Recaro versenyüléseket, megőrizték a versenyzői korszak tiszteletére. A Gentry Eagle teljes értékű szuperjachttá alakításával 78,5 tonnára nőtt a hajó vízkiszorítása, szemben a verseny konfiguráció 52 tonnájával. A meghajtás nem változott, így a hajó 63,5 csomós csúcssebességre volt képes, ami mindössze hat csomóval maradt el a versenysebességétől.

A Gentry család járt vele a Földközi-tengeren, az Azori-szigeteken, a Bermudákon, átkelt a Panama-csatornán, megfordult Amerika nyugati partvidékén egészen Alaszkáig. „Mesés második élete volt” – mondja Weech. Még sok helyen járhatott volna, de 1994-ben Tom Gentry a Key West-i nyílt tengeri világbajnokságon 12 méteres Skater katamaránjával futam közben megpördült és felborult. A balesetben szerzett sérülései miatt kómába esett, és négy évvel később, 67 évesen meghalt.

A Gentry Eagle soha nem hagyta el a Gentry családot, de több mint egy évtizedig a kaliforniai Ventura Harbor hajógyárban állt üresen. Amikor a hajógyárat eladták, az új tulajdonosok vissza akarták szerezni a jacht helyét saját használatra. A hajót el kellett volna szállítani, de nem volt hová. Szárnyra kelt a pletyka, hogy valaki megmenti – egy producer dokumentumfilmet akart forgatni a restaurálásról, és partnerséget kötöttek Thierry Mugler divattervezővel, aki couture stílusú tervezési koncepciót dolgozott ki. De mindez nem volt elég a Gentry Eagle megmentéséhez, a nagy sebességű szuperjachtok iránti érdeklődés ugyanis addigra megcsappant.

„Ez olyan, mintha egy Forma–1-es versenyautót örökölnénk. Mindenki el akar jönni és megnézni. De senki sem akarja birtokolni, mert túlságosan speciális – mondja Norman. – Egy jacht kapcsán a legtöbb ember négy kabinra, körbejárható fedélzetre és nagy konyhára vágyik… gázturbinára nem.” A hajót 2022 márciusában tették partra, az volt az utolsó alkalom, hogy vizet látott, később olyan felvételek láttak napvilágot, amelyeken az látható, hogy alkatrészekre szedik szét.

És bár a Gentry Eagle távozott közülünk, nem merül feledésbe, hiszen a vízsugarakat gázturbinával párosító félelmetes erőforráscsomagja rekorddöntők egész generációját inspirálta. A világ leggyorsabb jachtjai közül néhányan Tom Gentrynek köszönhetik eredményeiket, köztük a Foners (a spanyol király 70 méteres, három Rolls-Royce 6700 lóerős gázturbinával szerelt hajója) és Aga Khan 68 méteres Destrierója, amely egy órát faragott a Gentry és legénysége által felállított rekordból. Ma már azonban a sebesség nem fő szempont, a hajógyárak az alternatív energiaellátási megoldásokra helyezik a hangsúlyt, napelemes átkelésekkel és a nulla károsanyag-kibocsátásra törekedve hajhásszák a rekordokat. A Gentry Eagle-nek megvolt a maga korszaka, most itt az ideje, hogy lássuk, mire képes az újítók következő generációja.

5000 kilométer, 88 km/s átlaggal, vízen. Egy rekorddöntés története:

(fotók és forrás: Boat International)