Weöres Márta – A lányoknak legyen természetes közeg a vitorlázás!

Weöres Márta indult az olimpián, tagja volt Amerika Kupa-csapatnak, alelnöke a nemzetközi 470-es szövetségnek, most pedig a csopaki Kereked klubban terelgeti a gyerekeket és vezet női tábort felnőtteknek, így kamatoztatja tudását és tapasztalatát. Vitorlázódinasztia tagjaként a férje is vitorlázó, a gyerekei is vízen vannak már, ő pedig ha kell, beugrik edzősködni vagy éppen gyerektábort tartani.

Aqua: Komoly sikernek nevezhető, hogy tíz csapatban 53-an vettek részt Pünkösd hétfőn a Nemzetközi Vitorlás Szövetség által kezdeményezett női vitorlásversenyen, amelyen az indulók J24-es hajóban szálltak vízre Balatonfüreden. Az esemény egyik aktív résztvevője az athéni olimpikon Weöres Márta volt. Evidenciának tekinthető, hogy a kezdeményezés mellé álltál?
Weöres Márta: Miután a női vitorlázókat szólították meg, én pedig kellően jártasnak érzem magam ezen a téren, tulajdonképpen igen. Igyekeztem mindig figyelni, hogyan tudom segíteni a női vitorlázók fejlődését, tehát némi felelősségem is van ebben. A csapatomat is így választottam. A Kereked Vitorlás Klub egy 420-as és egy 29er leánypárosát vittem el, hogy tizenéves kishajós vitorlázóként betekintést nyerhessenek a nagyhajózás világába. Az ilyen élményekkel talán segíteni tudjuk, hogy a fiatalok hosszú távon a sportágban maradjanak.

Aqua: A nők térnyerése mennyire általános a vitorlázásban?
W. M.: Amikor én kezdtem, nem sok lány volt ebben a közegben, ezért mindig fiúként kezeltek. Ez például olyan helyzetekhez vezetett, hogy a válogatott mez is férfiméretre készült, vagy kaptunk egy 48-as bermudát. Ennek szerintem nem feltétlenül kell így lennie, a lányok lánytársaságban érzik jól magukat, könnyebben megragadnak a sportágban, ha a vitorlásklubokban nemcsak sporttársakra, hanem barátnőkre is találnak…

Aqua: A női vitorlázás támogatásában nemzetközi szinten is van tapasztalatod.
W. M.: Három ciklusban, 2000-től 2010-ig tevékenykedtem a Nemzetközi Vitorlás Szövetség női bizottságában, igazából két ciklusban voltam aktív, aztán jöttek a gyerekek. A nemzetközi 470-es szövetségben pedig alelnök voltam, itt is próbáltunk tenni azért, hogy a sportdiplomaták között is több nő legyen. Ugyanakkor azt látni kell, hogy egy nagyhajóban jobban összeillik, ha férfi és nő is van a fedélzeten, mint egy kétszemélyes osztályban. Ha túl erőltetett ez a kérdés, az nem jó, legyen természetes közeg a lányok számára a vitorlázás. Mivel technikai sportról van szó, régen alapvetően férfisportként tekintettek a vitorlázásra, pedig vannak bizonyos pozíciók a hajón, amit egy nő is be tud tölteni, ilyen például a kormányzás.

Aqua: A női versenyzőket tekintve nemzetközi összehasonlításban hogy állunk?
W. M.: Itthon nem olyan jól, nem annyira természetes, hogy egy nő vitorlázik, mint mondjuk Hollandiában vagy Németországban. De az ifjúságiaknál már jó a helyzet, Optimistben közelítjük a 25-30 százalékos arányt, ez harminc éve még 5-10 százalék volt, ami szép előrelépést jelent. Az lenne a jó, ha ez végigfutna a többi hajóosztályban is.

Aqua: Ugorjunk vissza az időben a 2004-es athéni olimpiáig, amikor Payr Annával 470-esben kiharcoltátok a részvételt. Hogyan emlékszel vissza az ötkarikás szereplésre?
W. M.: A legjobb évünk az olimpia előtt, 2003-ban volt, amikor 10-12. helyeket mentünk világversenyeken, a 13. pozícióig jöttünk fel a világranglistán. Aztán volt egy térdműtétem, és a 2004-es év már nem sikerült olyan jól. Nagyon erős volt a mezőny Athénban, kicsit jobb eredményre számítottunk a 19. helynél, de nem jött össze. Egy újabb olimpiai felkészülésbe már nem vágtunk bele, mert az sok időt és energiát kíván, nekem pedig az már a második volt, hiszen Sydney-ről éppen lecsúsztunk.

Aqua: Ezután következett az Amerika Kupa-részvétel?
W. M.: Igen, 2005-ben csatlakoztam a dél-afrikai Amerika Kupa-csapathoz, a meteocsapatban meteotaktikusként segítettem a munkát, két évet töltöttem Valenciában. Aki az olimpián szerepel, az nyilván szeretne bekerülni az Amerika Kupába, persze vitorlázóként, de nekem ilyen célom nem volt, ráadásul a 2007-es hajó olyannak bizonyult, amely komoly fizikumot igényelt. A Team Shosholoza friss csapat volt, Amerika Kupa-múlt nélkül, és toboroztak a meteorészlegbe olyanokat, akik használhatóvá teszik az előrejelzéseket a vitorlázók számára. A megfigyelés volt a feladatom, mindig kint voltam a vízen és néztem a szelet… Különböző méréseket kellett végezni és elemezni az adatokat. A rajt előtti időszakban lehetett információt adni a versenyzőknek, segíteni a stratégát, hogy melyik modellre érdemes hagyatkozni, aztán a futam alatt már nem lehetett kommunikálni velük.

Aqua: Valencia után Csopak volt a következő állomás?
W. M.: Azt hittem, a civil életben folytatom, dolgoztam a környezetvédelemben is, hiszen ez a végzettségem, de csak visszakerültem a vitorlázáshoz…

Aqua: Miként vágtál bele az edzősködésbe?
W. M.: Mivel több mint tíz éve Csopakon élünk, adta magát a helyzet, hiszen a gyerekek is itt vitorláznak. De én nem gondolom, hogy edző lennék, ha éppen nincs elég szakember, akkor beszállok segíteni. Csináltam gyerektábort és most van egy csoportom is, de nem cél az edzői karrier, csak a praktikusság okán jött. Én az alulról építkezésben hiszek, ahol aktivitás van, ott kell megszólítani a résztvevőket. Az anyukák gyakran egész nap itt ülnek a parton, amíg a gyerekek vízen vannak, jó lenne, ha a szendvicskészítés mellett mást is csinálhatnának, ezért indítottunk felnőtt női tábort. Így otthonosabban mozoghatnak a vitorlázók között, hasznos tagjai lehetnek a legénységnek, megérezhetik, hogy vízen lenni jó.

Aqua: Akkor a gyerekek számára adott volt, hogy vízre szálljanak?
W. M.: Szerintem az a jó, ha a gyerekek minél több sportot kipróbálnak. Nem tetszik az a fajta sportcentrikusság, hogy hamar csúcsra akarják futtatni a fiatalokat. Zoé most kezdett vitorlázni, Emma Optimistben versenyez, de a cél, hogy ez élmény legyen a számukra.

Ambrus Gábor

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 152. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)