Öt hasznos tipp vitorlás versenyzőknek
Nagy hajón, nagy létszámú legénységgel vitorlázni igazi kihívás, még összeszokott csapatoknak is. A siker egyik kulcsa ugyanis az, hogy a résztvevők félretegyék az egójukat, és ne egyéni céljaikért, hanem a közösségért küzdjenek, valamint hatékonyan tudjanak kommunikálni egymással.
Jack Bouttell sikeres és keresett bowman, profi vitorlázó, több nagy nemzetközi versenyt is megjárt, tagja volt a legutóbbi Volvo Ocean Race-t megnyerő Dongfeng Race Teamnek. Az alábbi felsorolásban az ő tapasztalatait adjuk közre.
A problémát az jelenti, hogy hét fő felett előfordulhat, hogy az elöl szenvedőkhöz nem jutnak el a szükséges információk a kormányostól. Ez félreértésekre adhat okot, amiből elégedetlenség, düh és ellenállás fakadhat. A verseny miatt kiélezett helyzetben csak a figyelmes bánásmód és a tapintatos kommunikáció vezethet sikerre hosszú távon.
Nevezzünk ki vezetőt a legénység élére
Negyvenlábas hajóhossz fölött szerencsés, ha van valaki középtájon, aki kapcsolatot teremt az elsők és a hátsók között. Ő lehet a garancia arra, hogy az információk eljutnak a vitorlás egyik végéből a másikba, mindkét irányban. Ha megfelelően képzett, bizonyos döntéseket maga is meghozhat.
Tudjunk nemet mondani
Előfordulhat, hogy a hátulról érkező utasítással baj van. Természetesen az a cél, hogy a végrehajtható parancsoknak megfelelően cselekedjünk, de ha ez lehetetlen küldetés, a vordeck felelőssége megtagadni azt. Ha nincs elég idő egy feladat elvégzéséhez vagy valamelyik alkatrész törése miatt a hajó egy része hibásan működik, azt muszáj jelezni: „Bocs, ez most nem fog menni, mert…” Teljesen hibás ugyanis az a megközelítés, hogy a későn kiadott utasítást elkezdjük végrehajtani.
Ne kísérletezzünk
Legalábbis ne a küzdelem hevében. Nyilvánvalónak hangzik, ehhez képest számtalanszor láthatjuk, amint különféle csapatok nekiveselkednek. Márpedig ez csak akkor jön be, ha szerencsés csillagzat alatt születtünk vagy kivételesen tehetséges és képzett a legénységünk. Bármennyire csábító is tehát, amit a mellettünk haladó hajón csinálnak, ha mi nem gyakoroltuk be, inkább ne vágjunk bele, maradjunk a rutinnál. Talán 10 százalék előnyre tehetünk szert, ha bejön a vállalás, viszont sokkal többet bukhatunk, ha nem. Megéri?
Később megbeszéljük
Ez nem halogatás, hanem jól felfogott érdek. Jegyezzünk meg mindent a szituációval kapcsolatban, és verseny után, nyugodt körülmények között beszéljük azt át a többiekkel. Hacsak nem muszáj azonnal kiértékelni a történteket (mondjuk azért, mert hamarosan, akár ugyanabban a futamban előfordulhat még egyszer), tegyük félre. Ha mégis muszáj konzultálni róla, csak az érintetteket vonjuk be! Probléma támadt a vordeckes és a schottos között? Előfordulhat, de éles helyzetben ne terheljük vele a többieket, oldjuk meg az ő bevonásuk nélkül.
Tanuljunk a hibáinkból
Aki az orrban dolgozik, szem előtt van. Mivel jellemzően a csapat minden tagja előre néz, az illető úgy érezheti, csak rá figyelnek. Ezzel a nyomással meg kell tanulni együtt élni.
(Cikkünk teljes terjedelmében megtalálható az Aqua Magazin 150. számában)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!