Véletlenül találtak meg egy hajóroncsot
Egy 1533-ban a mai Namíbia vizein elsüllyedt kereskedőhajó, az Indiába tartó Bom Jesus roncsát véletlenül találták meg egy part menti, tenger alatti gyémántbányában. Ez a legrégebbi feltárt hajóroncs Afrika déli partjainál.
Az elefántcsont (vagyis tülök) csak egy része volt a hatalmas, értékes rakománynak, amelyben rézöntvényeket, arany és ezüst pénzérméket, személyes holmikat és navigációs eszközöket is találtak a régészek. A hideg tengervíz olyan jó állapotban őrizte meg a tárgyakat, hogy a namíbiai, amerikai és brit kutatókból álló kutatócsoport DNS-elemzéssel azt is meg tudta állapítani, hány csordából származtak a rakományban lévő tülkök.
A genomokból kiderült, hogy ennek az egyetlen kereskedőhajónak az elefántcsont-rakománya 17 különböző csordából származott. Afrikának azon a területén, ahol az akkori állatok éltek, a mai genetikai adatok alapján már csak négy található meg közülük.
Az elefánt tülke alapján az állat életét is meg lehet ismerni: minden, amit evett, otthagyja a lenyomatát a tülök vegyi összetételében. Ennek alapján vegyes erdei környezetben éltek az elefántok, amelyektől a hajón szállított tülkök származtak. A kutatók azt remélik, részletes elemzésük segíteni fogja az orvvadászok elleni küzdelmet.
(MTI)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!