Előzzük meg a konfliktusokat a Balatonon
Sűrű nyári hétvégéken hat-nyolc versenyt is szerveznek egyidejűleg a hazai vizeken, miközben a túrázni vágyó hajósok is ellepik a tavakat. Amikor a versenyterület és a versenyen kívüli hajók haladási iránya találkozik, az érintettek konfliktusba kerülhetnek.
A versenyek szervezőinek engedélyeztetési eljárást kell követniük, így azok idejét és helyszínét a Nemzeti Közlekedési Hatóság teszi közzé. Azaz egy hétvégi túra tervezésekor az adott hét elején tájékozódhatunk a hétvégén tervezett eseményekről, azaz hogy melyik területeket ajánlott elkerülni. A versenyeket túlnyomórészt hajózási zárlat elrendelése nélkül tartják meg, azaz a versenyterületek határát nem jelölik belépést tiltó jelzések, de a hirdetmény arra kéri a térségben hajózó járműveket, hogy fokozott körültekintéssel közlekedjenek.
Amikor egy olyan hajó, amelyik a versenyszabályok hatálya alatt vitorlázik, találkozik egy olyan vízi járművel, amelyre ezek a szabályok nem vonatkoznak, akkor a Hajózási szabályzat útjogszabályait kell követnie. Ennek oka, hogy a versenyen kívüli vízi járművektől nem elvárható, hogy ismerjék a versenyszabályokat, aki viszont versenyez, annak jártasnak kell lennie a vízi közlekedés általános szabályaiban, a közös nyelvet így ez utóbbi adja.
A World Sailing hivatalos szabályértelmezése szerint, ha egy versenyben lévő, de a Hajózási szabályzat szerint kitérésre kötelezett hajó szándékosan ütközik egy versenyen kívülivel, szabálysértése mellett helytelen magatartást valósít meg. Képzeljünk el egy versenyben lévő hajót, amelynek szél alatti oldalán, vele azonos csapáson vitorlázik egy versenyen kívüli. A versenyben lévő a következő bója elérése céljából tompábban, ejtve szeretne vitorlázni, de a másik ezt nem engedi. Érthető a versenyben lévő hajó frusztrációja, hogy egy kedvtelésből túrázó akadályozza abban, hogy a leggyorsabban elérje a következő bóját, de mégsem kényszerítheti arra, hogy legyen segítőkész. Az eset folytatásában a versenyben lévő hajó a bumjával többször a másiknak ütközik, és kárt okoz benne. A versenyen kívüli értesíti a versenyrendezőséget, amely óvta a versenyben lévő hajót, az óvási bizottság pedig a Hajózási szabályzat vonatkozó pontjai alapján kizárta azt a futamból. A szándékos károkozás miatt az óvási bizottság megfontolta azt is, hogy feltételezett helytelen magatartás miatt további eljárást folytasson le, amelynek eredménye a versenyen túl akár a versenyző versenyjogosultságának időszakos megvonása is lehet.
Eddig azonban semmiképp sem szeretnénk eljutni, sőt, eredeti célunk szerint a békés egymás mellett élést szeretnénk megvalósítani. Így tehát egy közelgő konfliktus kellő felkészültséggel és udvariassággal megelőzhető: a versenyen kívüli hajónak a kikötőből indulás előtt tájékozódnia kell arról, hogy az úti célja felé keresztezi-e valamely verseny területét, ha pedig ahhoz közel halad el, fel kell készülnie arra, hogy közel vitorlázhat egy versenyben lévőhöz, amely elől udvariasságból kitérő manővert illik tennie. A versenyben lévő hajó pedig ezt kérheti, számítva arra, hogy a kedvtelésből túrázóknak hosszabb idő kellhet egy ilyen manőver előkészítéséhez.
Szöveg: Böröcz Bence, World Sailing nemzetközi versenybíró
(Cikkünk teljese terjedelmében megtalálható az Aqua Magazin legutóbbi számában)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!