Az Adria roncsai: Coriolanus
A 850 lóerős aknaszedő hajó, mely 1945. május 5-én aknamentesítés közben futott aknára, Novigrádtól nyugatra, Rovinjtól pedig északra fekszik. A hajót 1940-ben bocsátották vízre és 1941-től elsüllyedéséig szolgált az angol hadiflotta kötelékében. Az 50 méter hosszú hajó a robbanás következtében rendkívül gyorsan elsüllyedt, mert az akna hatalmas lyukat ütött az első raktár közelében. A roncs kellemes merülést biztosít minden hobbibúvár számára, mert legsekélyebb részei mindössze 11 méteren vannak, nyugodt tengeren a felszínről is láthatóan.
A hajótest orr-része nagyon jó állapotban van, felépítményén horgonycsörlők, láncok és két horgony található. Innen hátrafelé indulva, a jobb oldalán látjuk azt a hatalmas lyukat, ahol az akna robbant. Az orr-rész két oldalán a fedélzet szélén van a kettő darab 20 milliméteres légvédelmi ágyú kerek állása. A két hajódaru közül az egyik sértetlen, a másik kidöntve fekszik. A fedélzethez rögzítve találhatjuk most is az aknaszedő készülék egyik részét, a tartalékbóját. A detonáció a parancsnoki állást a parancsnoki híddal együtt teljesen megsemmisítette.
Merülésünket folytatva egy kerek lyukhoz érünk, mely körül békésen fekszenek a kémény burkolatának összegyűrődött darabjai. A taton még egy légvédelmi ágyú mered az égnek, tőle nem messze a nagy csörlővel, melyre az aknafogó vontatókötele van tekerve.
Néhány helyen a fél méter vastag Szent Jakab-kagylóréteg ellenére is át lehet úszni a felépítmény mindkét oldalán a fedélzet alatt futó átjárókon. Belül különféle halrajok tanyáznak, de láttak itt már nagy fűrészes sügért is. A kis mélység lehetővé teszi a hosszú fenékidőt, ezért a kevesebb tapasztalattal rendelkező búvároknak is kiváló lehetőséget nyújt a roncs tanulmányozására.
Giuseppa Dezza
Ez a torpedó romboló hajó torpedó támadás következtében süllyedt el a második világháborúban, Rovinjtól délre egy órányi hajóútra. A fedélzet teljesen szabályosan 30 méter mélyen fekszik a torpedó által kettészelve, a hajó eleje és vége közötti távolság 50 méter. A kibójázott kötél a tattól nem messze a gépágyúra van kikötve. A vízben élő planktonok és a homokos környezet miatt a roncs gyakran tejszerű ködbe burkolódzik, de mivel belsejében nincs behatolási hely, ezért kevesebb tapasztalattal rendelkező roncsbúvárok is nyugodt szívvel felkereshetik.
Istra
Az Istra az Adria egyik leglátványosabb hajóroncsa. Az elsüllyedés körülményeiről viszonylag keveset tudni, annyit azonban biztosan állíthatok, hogy a hajó az első világháborúban veszett el és szinte szabályosan áll a 28-42 méteres mélységben. A 80 méter hosszú Istra környezetében számos lőszer, kézigránát, akna és más fegyvermaradványok találhatók, körülötte pedig páratlanul gazdag az élővilág. A roncs számos durbincs, tengeri keszeg illetve polip és kagylófajták számára ad búvóhelyet. A sok beakadt halászháló miatt, mely körülveszi a hajót, a merüléskor jobban oda kell figyelnie a búvárnak!