/

Útelágazás szörfösöknél

A szörfözés látszólag egy homogén sportág, deszka, vitorla, szél kell hozzá, és máris megvan az élvezet. Ennél azért jóval bonyolultabb a képlet. Akárcsak a motorozásnál, ahol vannak gyorsasági és krossz-, illetve túramotorosok, sőt robogósok, nálunk is több rétege van a szörfösöknek és természetesen átfedések is vannak a csoportok között.

Az alap mindenkinél hasonló, gyenge szélben tanulódeszkán állva tanultunk meg haladni, irányt váltani, majd siklani. Innen ez már a freeride kategória, ahol alap a trapézolás, papucsban szörfözés, az egyre nagyobb szélben siklás, valamint a wasserstart, a vízből indulás. Ennél a pontnál válaszút elé kerül az egyszeri szörfös.

Aki a sebességet szereti, az a szlalomszörfözés felé indul. Szerencsére itthon a tavaink főleg erre alkalmasak, sehol sem várnak nagy hullámok és a 7 négyzetméter feletti vitorlákhoz gyakrabban van elég szél. A cél itt általában a minél nagyobb végsebesség, illetve a megadott távolságra mért átlagsebesség, amit gyakran GPS-szel mérnek, vagy csak egyszerűen egymás között dől el, hogy párhuzamosan haladva ki hagyja el a másikat. A rossz hír, hogy ezek a felszerelések a legdrágábbak, minden egyes alkatrész pár százalékot tesz hozzá az összteljesítményhez, ráadásul nagyon nehéz egzaktul követni, hogy egy magas karbontartalmú árbóc, egy jól trimmelt vitorla, egy helyesen megválasztott karbonszkeg miatt növekedett a végsebesség, vagy csak egyszerűen jobb napja van a ridernek. Leginkább itt jelentkezik a windsurf technikai sport jellege, őrült, főleg marketingverseny folyik a márkák között. Igaz, a legkorszerűbb anyagoknak és a szisztematikus kísérletezésnek köszönhetően szépen növelhető a sebesség egy bizonyos határig, felette azonban egy kis növekedésért is alaposan meg kell küzdeni.

Pont az ellenkező véglet a hullámszörfözés. Ehhez már erősebb szélre és nagyobb vízfelületre van szükség, csak tengereken alakulhat ki egy méternél magasabb wind-swell, azaz szél által keltett hullám. Még szerencsésebb a ground swell, ami többnyire az óceánok jellemzője, azaz amikor a távoli, hosszú kilométereken át kialakult hullámok megfelelő víz alatti domborzat esetén a part közelében megtörnek és hullámlovaglásra alkalmas meredekséget, magasságot érhetnek el, akár szél nélkül is. A wave windszörfhöz ez a hullám a legjobb, de szél is kell hozzá, hogy a rá lehessen siklani. Nem mindegy, hogy ilyenkor merről jön a hullám és hozzá képest honnan fúj a szél. Van, ahol szembe lehet menni vele, ez az irány az ugrásokhoz ideális, kifelé irányban pedig a hullámok oldalán, kihasználva a természetes lejtőt, lehet kanyarogni. Ilyen körülményekkel már nem találkozhatunk a Balatonon, ehhez utazni kell, többnyire messzire. Szerencse, hogy az ehhez szükséges felszerelések kisebbek, könnyebben szállíthatók, akár repülőn is. Itt is nagy a gyártói verseny, és bár közvetlenül nem mérhető a felszerelés teljesítménye, mégis nagyon fontos, hogy egy rosszul sikerült manőver után, ha a hullám átforgatja a vitorlázatot, netán kirakja a parti sziklákra, ne törjön és szakadjon minden. Előnyben vannak azok a gyártók, például a Goya, amelyek Hawaii legjobb részein, a legbrutálisabb körülmények között, a legprofibb versenyzői visszacsatolással készíthetik és tesztelhetik termékeiket. Természetesen itt is fontos, hogy a vitorla könnyű, de főleg tartós, a deszka pedig minél kezesebb és fordulékonyabb legyen. Mindezek összhatása az elérhető stílusban és játékosságban jelenik meg.

Az összes gyártó a nagy dobásra készül, azaz igyekszik újabbat, jobbat, gyorsabbat, könnyebbet kitalálni. Így új megoldások is kialakultak. Egyik ilyen a hydrofoil, ami röviden a „szárnyas” szörf. Ilyenkor a deszka a víz alatti szárnyfelület hatására kiemelkedik a vízből, szinte ellenállás nélkül szeli a vizet. Miért emeltem ezt ki? Azért, mert a foil windsurf vagy windfoil egy teljesen külön út a szörfösöknek. Egyrészt kisebb szélben is lehetővé teszi a siklást, ami Magyarországon nagyságrendekkel növeli a siklásban töltött órák számát, másrészt más megoldásokat is kíván. A hangsúly a foilszárnyakon és a beállításaikon van, a deszka rövid, széles, éppen csak arra való, hogy pár méter alatt kiemelkedjen a vízből. Szerencsére a vitorlázat hasonló, mint a freeride vagy szlalomszörfök esetén, de készülnek már ultrakönnyű, kifejezetten windfoilhoz készült vitorlák is.

Néhány igazi windszörfös talán meg is haragszik, de nem szabad elmenni az új őrület, a wingfoil mellett. Ez is egy lehetséges alternatíva a szörfözésre, bár sokan már nem tekintik ennek, hiszen a vitorlát egy kézben tartott, felfújható szárny váltja ki, ami nincs közvetlen kapcsolatban a deszkával. Ez utóbbi viszont közeli rokonságot mutat a windfoildeszkákkal, hiszen ugyanúgy kis sebességnél kiemelkedik és ellenállás nélkül siklik. Az újdonság, hogy a fordulékonysága a hullámszörfösökénél is jobb, egészen valószínűtlen kis íveken wave-ride-ot lehet imitálni akár balatoni hullámok között is. A felszerelés nagyon kis helyen elfér (léteznek már felfújható wingfoildeszkák), és ne feledjük, hogy a SUP-ok robbanásszerű elterjedését is ez váltotta ki.

Leszögezhetjük, hogy a variációk száma több, mint amennyi időt egy szörfös el tud képzelni a vízen, vagy amennyi felszerelést vásárolni képes, így előbb-utóbb dönteni kell. A döntéshez a fenti összes paramétert figyelembe kell venni. Te melyiket választod?

Hollósi Péter

(Cikkünk eredetileg az Aqua Magazin 152. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    8 km
  • Velence HU
    ☀️
    11 km
  • Balaton HU
    ☀️
    8 km
  • Neusiedler AT
    🌫️
    3 km
  • Krk (Wake) HR
    11°
    3 km
  • Premantura HR
    11°
    4 km
  • Grado IT
    5 km
  • Garda IT
    11°
    1 km
  • Soča SI
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek