Januárban Düsseldorfra figyel a hajós világ

A január 20–28. között megrendezendő boot Düsseldorf ezúttal rekordot dönt: több mint 1900 részt vevő vállalattal ez lesz az eddigi legnagyobb hajós seregszemle, sőt a kiállítási terület tovább bővül a Beach Worlddel.


Nemcsak a kiállítók, hanem az érdeklődők számában is rekordot várnak a boot Düsseldorf szervezői. A vízi sportok szakvására január 20-án egy igazán közönségcsalogató rendezvénnyel veszi kezdetét, ugyanis első alkalommal rendezik meg a saját boot SUP-Challange versenyt a Rajnán. A Stand-Up-Paddling mintegy 30 profi képviselője indul a düsseldorfi médiakikötőből a vásárvárosba vezető, hozzávetőlegesen öt kilométeres túrára.

További érdekesség, hogy új külsőt kap a Dive Center, először mutatnak be 35 méteres jachtot a szakvásáron, 90 méteres folyószakasz várja az evezni vágyókat, valamint számos vitorlás jacht mutatkozik be a szakvásáron. A teljesség igénye nélkül válogatottunk a boot Düsseldorf gazdag programkínálatából.

A boot Düsseldorf egy 65 méteres bemutatómedencével várja az evezni vágyókat. A medencében többféle típusú állva evezést próbálhatnak ki a látogatók: az új fejlesztésű foiling deszkákkal rohamtempóban lehet a vízen siklani, míg a Tow-In keretében a szörfözés is új lendületet kap. A trendsportok bemutatására a korábban használt csarnokoknál több mint ezer négyzetméterrel nagyobb 8a csarnok kellő területet kínál a játékhoz, a szórakozáshoz és az akciósportokhoz.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!