Visszanyerheti természetes élővilágát a Bezerédi-Duna-ág

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közel 560 millió forintos uniós támogatással rehabilitálja a területet.

A Duna Bács-Kiskun megyei szakaszán, a folyótól keletre húzódó Bezerédi-Duna-ág az utóbbi évtizedekben olyan mértékben feltöltődött, hogy a területére egykor jellemző ártéri élővilág egyre inkább visszaszorult.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ezért a Széchenyi 2020 program keretében, a KEHOP-4.1.0 – Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi kezelés és bemutatás infrastruktúrájának fejlesztése elnevezésű konstrukció keretében rehabilitációs tevékenységet valósít meg, 559,6 millió Ft európai uniós vissza nem térítendő támogatással – írja közleményében az igazgatóság.

A Bezerédi-Duna-ág rehabilitációja elnevezésű projekt megvalósítása során egyrészt mederkotrási munkálatokat végeztek, másrészt a mellékág vízpótlását elősegítő építményeket helyeztek el a területen. A vízfelület felső torkolatánál kiegészítették a korábban meglévő mederelzárást, a mellékág alsó részén pedig egy gát épült, amely a Duna apadásakor lehetővé teszi a víz visszatartását.

A mellékágat kísérő bal parti erdőterületen fekvő „erdőgallérban” még megvalósul a projekt részeként az erdő rehabilitációs átalakítása és a parti fás vegetáció rekonstrukciója, melynek keretében őshonos fa- és cserjefajok ültetésére kerül sor.

A beruházások eredményeinek vizsgálatát a pályázat keretében beszerzett, terepi megfigyeléshez, monitorozáshoz, adatfeldolgozáshoz és adattovábbításhoz szükséges eszközök fogják segíteni. Ezen eszközök: terepjáró, motorcsónak, relaszkóp, fényképezőgép, területhatár-jelző cölöpök, tablet, GPS-készülékek, vízmélységmérő berendezés, napelemes villanypásztorrendszer, motoros kaszák és terepmotor.

A munkálatok eredményeképpen a Bezerédi-Duna-ág ismét visszanyerheti eredeti, természetes élővilágát, védett és fokozottan védett fajok telepedhetnek meg a környezetében, növelve a nemzeti park és hazánk közös értékeit.

fotók: kadarka.net; mixonline.hu; ddnp.nemzetipark.gov.hu

forrás: turizmus.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!