Versenyhajók után túravitorlást épít a francia hajógyártó

A legutóbbi, három 60 lábas hajója után ismét ekkora jachtot épít a Multiplast – csakhogy ezúttal túravitorlást! De ugyanúgy jó szólóvitorlázásra (is).

Három 60 lábas IMOCA után, amelyek részben (V és B-Monbana-Mayenne hajótest és fedélzet) vagy teljesen (Malizia Seaxplorer és Paprec Arkea, jövő januárban leszállítva) náluk épültek, a Multiplast hajógyár az év végéig egy újabb 18 méteres egytestű hajóval foglalkozik, csak épp teljesen más célra, mint egy szóló világ körüli verseny. A daysailert egy tulajdonos, Jacky Setton francia–amerikai üzletember – a Pioneer France korábbi elnöke – rendelte meg, aki közel 15 éve hűséges a hajógyárhoz.

„Megtiszteltetés számunkra, hogy rendre visszatér hozzánk, ez már az ötödik hajó, amit tőlünk rendelt” – fejezte ki örömét a Multiplast ügyvezető igazgatója, Yann Penfornis. „Kezdésnek az egykori Innovation Explorert (amely részt vett a The Race-en) alakítottuk át gyors cirkálóvá, Swift néven. Aztán jött a harminchat lábas Roll Jack, azt a 30 lábas Paja, majd az első 60 lábas daysailer, a Ciao Gianni (ez látható képeinken – a szerk).

A következőt – Rolf Vrolijk tervei alapján – a Ciao Giannival hasonló programra szánjuk: egynapos túrákra. Ám kicsit más kialakítással.”

A projektért felelős Samuel Napoleoni ezt megelőzően Boris Herrmann IMOCA-ján (Malizia Seaexplorer) dolgozott: „Ahhoz képest ez nagyon más, negyedannyi szerkezeti elem kell bele, sokkal keskenyebb, viszont 24 méteres az árbóca. A különlegességét az adja, hogy a méretéhez képest rendkívül egyszerű, nagyon elegáns, semmi sallang, nagyon lapos a fedélzete, és éppen csak annyi hely van benne, hogy a T alakú kokpitban elférjen a lábunk. A felszerelése minimális: csörlők, fedélzeti rendszerek kezelőszervei, sugárkormányok, motor… A tulajdonos hatékony, könnyen kezelhető és egyszerűen karbantartható hajót akar.”

(forrás: Eurosail News, fotók: stuartlarsen.com, fraseryachts.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!