Újabb elsüllyedt hadihajót találtak meg

A második világháborúban szolgált USS Hornet repülőgép-hordozó hadihajó roncsait találta meg a Salamon-szigeteknél a nemrég elhunyt milliárdos Paul Allen alapítványa, amely az óceán titkait kutatja.

A hajónak rendkívül fontos szerepe volt a világháború több döntő ütközetében, köztük a midwayi csatában és a Doolittle-rajtaütésben. Végül a Santa Cruz-szigeteknél megvívott csatában, 1942. október 25–27. között érte utol a végzete. A japán bombázók és a torpedók sűrűjében találat érte, elsüllyedt, és eltűntnek nyilvánították. A kétezer fős legénységnek el kellett hagyni a hajót, ám ez nem mindenkinek sikerült.

A Petrel kutatóhajón dolgozó legénység a korabeli adatok alapján igyekezett leszűkíteni azt a területet, ahol érdemes egyáltalán a több ezer méteres mélységbe merülni. Aztán leengedték az autonóm hanglokátoros merülőegységüket, hogy részletesen felmérje a terepet, így lettek meg a roncsok.

Most is jól felismerhető a hajó a felvételeken, pedig 77 évet töltött el a víz alatt, körülbelül ötezer méterre a felszíntől. Jól látszanak a fedélzeti fegyverek, néhány repülőgép maradványa, de még a hajón használt traktorokból is találtak párat – írta az index.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!