Új hajókikötők létesülnek Budapesten

A vizes világbajnokság ideje alatt új kompjáratot indítanának Budapesten, amellyel a város különböző pontjairól juthatnak el a látogatók a vb helyszíneire, a Margitszigetre és az angyalföldi Duna Arénába.

A kikötők a Vigadóhoz, a Duna Arénához és a Margitszigetre épülnek, ez utóbbihoz két helyen is, de a Mahart hajói és gyorshajói a Müpánál is megállnak majd. A hírek szerint a vizes világbajnokságot követően többek között történelmi hajóbemutatókra használják majd a vb kikötőit.

A kikötők egy része a továbbiakban a budapesti és Dunakanyar menetrendi járatok kiszolgálásában vesz majd részt, a másik részében egy tematikus történelmi hajóbemutatót alakítanak ki. Ez utóbbi része lesz a Neszmélyi hajóskanzen és a Zoltán Gőzös Alapítvány közös történelmi hajók kiállítása, amely kézzelfogható közelségbe hozza a hajózás történelmi darabjait a látogatók számára. A tematikus túra indulópontja a Vigadó téri Kossuth Múzeumhajó és a Parlament előtt megtalálható Lajta monitorhajó. A túra útvonalának folytatásaként a további hajók kiállításához az Olimpiai parknál, a Margitszigeten és a Dagálynál létesülő kikötők fognak helyszínül szolgálni – írta az index.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!