Turisztikai és természetvédelmi szempontból is hasznos a Balaton kotrása

2025. augusztus 24.
Címkék :

Még több emberre számítanak a keszthelyi strandokon, amint megvalósul a Balaton kotrása.

Az utóbbi években nem volt nagy átfogó tisztítása a magyar tengernek, aminek következményei különösen a Keszthelyi-öbölben tapasztalhatóak. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter azt mondta, ezt követően közép-és hosszútávú cselekvési program valósul meg a Balatonnál.

1979 és 2004 között volt folyamatos kotrás a Balatonban, majd 2019-ig ez szünetelt, az utolsóra pedig 2022-ben került sor. Azóta várat magára a megtelt iszapcsapdák kitisztítása és az öblök vízminőségvédelmi kotrása. A Balatoni Szövetség segítségért fordult a kormányhoz. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter augusztus első hetében jelentette be:1,5 milliárd forintot különítettek el arra, hogy a legkritikusabb helyeket kitisztítsák.

A döntés azért is született meg, mert a Balaton folyamatos tisztításával a káros ökológiai jelenségeket és esetleges veszélyeket lehet csökkenteni. A szakemberek bíznak abban, hogy ezzel megelőzhető lesz egyebek között az algásodás. A keszthelyi strandokon is okoz kellemetlenséget az iszap. Leginkább a Helikon strandot érinti, de a többin is jelen van.

A tó védelme nemcsak a fürdőzhetőség miatt fontos, természeti és sportolási szempontból is lényeges, hogy minél jobb legyen a víz minősége. A kotrást október 31-ig meg kell kezdeni.

YouTube Video

fotók és forrás: tvkeszthely.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!