Tornádók a Balatonnál

A víztölcsérek nyáron és ősszel a leggyakoribbak, kialakulásuk ugyanis a meleg tengervíz feletti zivatarokhoz kötődik. A tengerek hőmérsékletének emelkedésével egyre gyakoribbá váltak, különösen a mediterrán térségben. De mi a helyzet a Balatonnál?

A víztölcsér egy víz feletti tornádó, amit trombának is szokás nevezni. A tornádó egy zivatarfelhőből lenyúló, örvénylő légoszlop, amelyet általában a levegőből kicsapódó vízpára, illetve a felszínről felkapott törmelék vagy víz fest meg. A tornádók átmérője általában legfeljebb párszáz méter, ebben a keskeny sávban haladva azonban igen jelentős pusztítást végezhetnek. Két fő típusuk különíthető el. A jellemzően erősebb, különösen veszélyes tornádók egy örvénylő zivatarfelhő (szupercella) forgó feláramlásából alakulnak ki. Az általában kevésbé heves társaik akkor jönnek létre, amikor egy zivatarfelhő egy tartós felszíni összeáramlási zóna fölé helyeződik. Utóbbi kategóriába tartozik a víztölcsérek többsége is.

Míg a szárazföldi tornádók színe a felszínről felkapott por hatására általában sötét, a víztölcsérek világos, fehéres színű vízoszlopként jelennek meg. Ez a vízoszlop a felszín közelében látszólag meg is szakadhat, ugyanis a víztölcsérnek csak egy kisebb része származik a tengerből vagy tóból felszívott vízből, nagyobb részét a felhő adja. A tengeri hajósok már több száz éve megfigyelték, hogy a víztölcsér szétesésekor nem sós, hanem édesvíz hullik vissza rájuk. Eleinte erre még olyan elméletet is megalkottak, hogy a víztölcsér „desztillálja” a tengervizet, a 18. században viszont már rájöttek a valós magyarázatra: a víztölcsérek a felszívott vizet szökőkút-szerűen szórják ki magukból. Lehetnek egyhelyben időzők vagy gyorsmozgásúak is. Bár a szárazföldre kiérve a többségük nem végez nagy pusztítást, a vízen tartózkodók számára nagy veszélyt jelenthetnek. Egy átlagos víztölcsér élettartama 5-15 perc, átmérője 10-50 méter, magassága pedig a zivatarfelhő alapjától függ, jellemzően 500 méter és 1000 méter között alakul.

A víztölcsérek nem összekeverendők a víz felett kialakuló egyéb, hasonló megjelenésű örvényekkel. Ha csak a felszín közelében látható a forgó vízoszlop, akkor a legvalószínűbb, hogy egy kifutószél örvényről (gustnado) van szó, amit már az előző részben is bemutattunk. Könnyű elkülöníteni a víztölcsértől, ugyanis a gustnado nem kapcsolódik a zivatarfelhő alapjához, csupán a vízfelszín közelében jelenik meg.

látványosabb örvények közül ez a leggyakoribb a Balatonnál. Abban az esetben, ha a vízfelszín közelében nincs semmilyen örvénylő mozgás, csak a felhőből nyúlik le egy tornádókezdemény, akkor felhőtölcsérről (tuba) beszélünk, amely addig nem tekinthető víztölcsérnek, amíg el nem éri a vízfelszínt. Meg kell még említenünk azokat a felszínközeli, a szárazföldi porördögökhöz hasonló örvényeket is, amelyek nyugodt időben, zivatarfelhő nélkül jönnek létre a víz felett. Mivel nagyon ritkák, nevük se nagyon van, jobb híján általában ezeket is víztölcsérnek nevezik. Ez a tanulmány azonban ennél sokkal érdekesebb jelenségekkel, az „igazi”, a zivatarfelhőkből lenyúló víztölcsérekkel foglalkozik.

Víztölcsérek a Balatonon a 19. században
Annak megválaszolásához, hogy a Balatonnál is kialakulnak-e víztölcsérek, a múltba kell tekintenünk. Nincs egyszerű dolgunk, ugyanis a rendelkezésre álló források sok hibát tartalmazhatnak. Gyakori, hogy száraz szélviharokra hivatkoznak balatoni tornádóként, vagy éppen apró, felszínközeli örvényeket neveznek víztölcsérnek.

A víztölcsérek rendkívül látványos, érdekes és veszélyes időjárási jelenségek, így szerencsére nyomuk maradt a sajtóban már csaknem 200 évvel ezelőtt is. Az első említés balatoni víztölcsérről még 1830-ból származik, amikor is a Magyar Hírmondó egy hatalmas tölcsér útját írta le a Balaton felett, amelynek a teteje a felhőket nyaldosta. 1863-ból már részletesebb adatok is rendelkezésünkre állnak. Ekkor délnyugati irányból egy felhőtölcsér közelített Tihany felé, ami aztán a félszigettől keletre a vízfelszínt elérve víztölcsérré alakult. A beszámoló szerint a fehér, papírsárkányhoz hasonlatos sáv mérföldekre hangzó zúgással haladt az akarattyai partok felé, majd a part közelébe érve elvékonyodott és feloszlott.

Viharos időt hozott 1875 júliusa, még a füredi Anna-bált is augusztusra kellett halasztani. Július 9-én előbb észak felől hidegfront, majd délnyugat felől zivatarok csaptak le a Balatonra. A vihar merő tajtékká verte a vizet, majd Tihanynál hatalmas, gyönyörű víztölcsér jelent meg. A gyorsan haladó vízoszlop a kenesei partok közelében omlott össze, hasonló útvonalat bejárva, mint az 1863-as víztölcsér.

Rendkívül gazdag volt víztölcsérekben az 1895–1896-os időszak, mindkét esztendőben több esetet jelentettek a Balaton több, különböző részéről. 1895 augusztusában Balatonalmádiban két víztölcsért is megfigyeltek, az egyik egy vitorláshajót is összetört, de a Kelén hajó is találkozott víztölcsérrel abban az évben. 1896-ban a Balaton nyugati részén alakultak ki víztölcsérek májusban és augusztusban is. 1896. augusztus 1-jén északnyugat felől intenzív villámlással, viharos széllel kísért heves zivatarok érték el a Balatont, amelyekhez kapcsolódóan négy víztölcsér is megjelent a tavon a Szigliget-Fonyód vonalon. A róluk beszámoló, Badacsonyból Balatonfüredre tartó kereskedőhajó kapitánya csodálatos tüneményként írta le a víztölcséreket, amelyeket azonban nem sokáig figyelhetett meg, a viharos szélben ugyanis egyik matróza a vízbe esett, nem is tudták kimenteni.

A következő víztölcsérre is csak két évet kellett várni, amely ráadásul majdnem szintén tragédiával végződött. 1898. november 26-án délelőtt délnyugat felől elsötétült az ég és erős zivatarok érték el a Balaton nyugati részét. Már önmagában ez is szokatlannak számít november végén, hát még az, hogy Fenékpuszta térségében, a Zala folyó torkolatánál óriási, toronymagasságú víztölcsér jelent meg. A vízoszlop gyorsan mozogva, hangos zúgással haladt a nyílt víz felé egy halász irányába, akinek a csónakját felborította, de a segítségére sietők szerencsésen kimentették a hullámzó Balatonból. A víztölcsér legalább 1 km-es utat tett meg, mielőtt szétesett.

Víztölcsérek a Balatonon a 20. század első évtizedeiben
A Balaton egyik leglátványosabb és talán legtöbb ember által megfigyelt víztölcsére alakulhatott ki 1909. augusztus 29-én. Ez a nap volt a nyár utolsó vasárnapja, ami ráadásul igen meleg időt hozott, így minden bizonnyal sokan tartózkodtak a vízen vagy a parton, Almádiban pedig a népünnepély megtartására készültek. Délután azonban kelet felől elsötétült az ég és nagy vihar érkezett a Balatonhoz, ami elmosta a mulatságot. Helyette egészen más élményben volt része a közönségnek: egy hatalmas, fehér, márvány színű, forgó vízoszlop alakult ki. A víztölcsér hangos zúgással haladt nyugat felé, majd Tihanyhoz közeledve, a part közelébe érve elvékonyodott és feloszlott. A beszámolók félelmetes, ugyanakkor felejthetetlen jelenségként írták le a víztölcsért.

1930-ban két víztölcsér is kialakult a Balatonon, és egyik sem a nyári időszakban. 1930. április 29-én tornádó pusztított Fonyódon, amely hatalmas fákat csavart ki, téglafalakat döntött le és tetőszerkezeteket tépett le. A zivatar délnyugat felől érte el a települést, elsötétült az ég és félelmetes csattogás, recsegés közepette átvonult a belőle lenyúló tornádó a Balaton irányába. A forgószél a Balaton felett víztölcsérré vált és 2-3 km-t még a víz fölött is megtett, mielőtt feloszlott. A tavaszi esetet késő ősszel, 1930. november 23-án egy újabb víztölcsér követte. A Balatonra a nyugodt, napos időt követően hirtelen csapott le a zivatar, kifutószele pedig az eleinte mozdulatlan víztükrön nagy robaj kíséretében korbácsolta fel a hullámokat. Ezt követően a Balatonszabadi előtti vízterületen egy víztölcsért is észleltek. A beszámoló szerint a gyönyörű, egyben félelmetes vízoszlop perceken keresztül megfigyelhető volt, teteje felnyúlt egészen a felhőkig, az alján pedig mint egy szökőkút, szórta maga körül a vízsugarakat.

Víztölcsérek a balatoni viharjelzés kezdete óta
1934-ben megkezdte működését a balatoni viharjelző szolgálat, az 1951-es, II. világháború utáni újraindulásától pedig már a vízpartról, Siófokról történt a szolgálat ellátása (a jelenlegi Siófoki Viharjelző Obszervatórium 1956 év végére épült meg). Emiatt egyre több szakember figyelme irányult a Balatonra, így egyre pontosabb leírások állnak rendelkezésünkre a „magyar tenger” víztölcséreiről. 1954. július 8-án a Kárpát-medence felett egy nagy kiterjedésű ciklon helyezkedett el. A ciklon forgásából adódóan nyugati oldalán hideg, keleti oldalán meleg levegőt szállított, így míg Münchenben csak 10 fok volt, addig Bukarestben 30 fokig emelkedett a hőmérséklet. A ciklon az egész országban zivataros időjárást okozott, Siófokot is több zivatar érintette a nap folyamán. Kora este Siófok és Balatonkenese között a sötét felhőket és a Balaton vízét egy eleinte keskeny, majd alul és felül is megvastagodó víztölcsér kötötte össze. Magassága 500-600 méter lehetett és lassan, „imbolyogva”, kígyózó mozgást végezve haladt Balatonkenese irányába. Világosabb színű volt a felhőzetnél, körülötte pedig az erős szél által felkorbácsolt hullámok voltak láthatók, miközben Siófokon alig mozdult a levegő. A víztölcsér Siófokról 6 percen át volt megfigyelhető, utána eltűnt az esőfüggöny mögött.

Csak egy évet kellett várni a következő balatoni víztölcsérre. A légörvény 1955. július 15-én a szárazföld felett keletkezett a Badacsony közelében, onnan ért a víz fölé és alkotott több száz méter magas víztölcsért. Több információnk erről a víztölcsérről nincs, nem úgy a nyolc évvel későbbiről! 1963. július 11-én egy közeledő hidegfront előtt meleg, nagy nedvességtartalmú, trópusi eredetű levegő töltötte ki a Kárpát-medencét. Zivatarképződésre hajlamos volt az időjárás, amit már reggel jeleztek a pár km-es magasságban megfigyelhető apró felhőtornyok (altocumulus castellanus felhők). A fő hidegfront megérkezése előtt már egy kisebb hidegfront (instabilitási vonal) vonult át a Balaton térségén, amelyen erős zivatarok alakultak ki. Az egyik zivatarból felhőtölcsér nyúlt le, amely aztán az ábrahámhegyi strandnál földet is ért. Ott még csak a homokot kavarta fel, a Balaton fölé érve azonban teljesen kifejlődött és 700 méter magas, igen látványos vízoszlopot alkotott. A szürkésfehér színű, a közepén 4-5 méter, az alján és a tetején 10-15 méter vastag víztölcsérről már jó minőségű fénykép is rendelkezésünkre áll. A víztölcsér behatolt a Balatonba is, felkavarta az iszapot és 20 méter magasról, mint egy szökőkút szórta ki magából a vizet és a felszívott kisebb halakat. 13 perces élettartam után a vízoszlop az alsó részénél megszakadt, majd teljesen széthullott.

Nem kellett túl sokat várni a következő víztölcsérre, hat évvel később, 1969. augusztus 8-án újabb látványos víztölcsér volt megfigyelhető a Balaton középső részén. A jelenség egy közeledő hidegfront közvetlen előterében egy délnyugat felől érkező zivatarfelhőben alakult ki. A beszámolók óriási, félelmetesen gyönyörű víztölcsérről szólnak, amelyet rémülten figyeltek a vízpartól az üdülők. Pontos információk állnak rendelkezésünkre a jelenségről, egy szolgálatban lévő vízirendőr ugyanis észlelte, majd motorcsónakjával 200 méternyire meg is közelítette a víztölcsért. A vízoszlop északkeleti irányba haladt az Ábrahámhegy és Révfülöp közötti vízterületen, mintegy másfél kilométernyire az északi parttól, miközben a zivatarfelhőből csapkodtak a villámok. Becsült magassága 600-700 méter, átmérője 20-25 méter volt és fehér színével élesen kirajzolódott a sötét felhők alkotta háttérből. A víztölcsér 40 méteres körzetben felszippantotta a hínárt és a halakat és még 200 méteres távolságból is érződött az erős szívóhatása. Már negyedórája megfigyelhető volt a közel függőleges vízoszlop, amikor az érkező hidegfrontból kitört az északi szél és meggörbítette azt. A tölcsér vize óriási robajjal hullott bele a Balatonba és mintegy 20 perces élettartam után megszűnt.

Füredi tornádó (1972)
Kevesebb mint három év múlva, 1972. május 19-én Tihanynál alakult ki víztölcsér, amely aztán elérte a szárazföldet is és a füredi tornádó néven vált ismertté. Ezen a napon a Siófoki Viharjelző Obszervatórium tornyában dr. Bartha Imre, az Obszervatórium fiatal meteorológusa – későbbi vezetője – teljesített viharjelző szolgálatot, akivel több, mint 50 év távlatából emlékeztünk vissza az eseményekre. 1972. május 19-én a Balaton térsége egy mediterrán ciklon melegszektorában helyezkedett el, amelynek középpontja Észak-Olaszország felett volt. A felszín közelében délies áramlással még meleg levegő érkezett a Balatonhoz, miközben a magasban lehűlés zajlott, ami növelte a légköri labilitás mértékét. Eközben délnyugat felől már hidegfront közelített. Ezek az időjárási körülmények a legveszélyesebbek közé tartoznak a Balatonnál, ugyanis a délnyugat felől érkező frontokból gyakran előre szaladó hideg levegő (instabilitási vonal) a rendkívül labilis légtömegbe érkezve heves, láncba rendeződő zivatarok kialakulásához vezethet, ahogy arról már olvashattunk a tanulmánysorozat első részében. Egy közeledő instabilitási vonalat Imre bácsinak már reggel sikerült felismernie a megrajzolt meteorológiai térképeken, így az igen veszélyes időjárási helyzetre való tekintettel már kora délelőtt elrendelte a piros viharjelző rakéták fellövését. Akkoriban az élet- és vagyonvédelmet szolgáló rakétás viharjelző rendszer életbe léptetése az egész Balatonon átlagosan 1-2 órát vett igénybe. Ma ugyanez a riasztási mód a korszerű számítógéppel vezérelt fényjelző rendszerrel már 1-2 perc alatt teljesíthető.

A délelőtt folyamán Jugoszláviából (horvát, szlovén, bosnyák területekről) beérkező megfigyelésekből már kirajzolódott, hogy az instabilitási vonal mentén zivatarlánc alakult ki, amely aztán délnyugat felől belépett az országba. 1972-ben az Országos Meteorológiai Szolgálatnak még nem volt saját radarhálózata. Így a rendkívül veszélyes helyzetre való tekintettel Imre bácsi telefonon, a ferihegyi repülőtérről, illetve a Honvédség pápai repteréről szerzett információkat a közeledő zivatarok mozgásáról az ottani radarmérések alapján. Délre a zivatarlánc elérte a Balaton nyugati részét, majd a tó keleti felében is egyre félelmetesebb képet öltött a nyugati égbolt. Miközben Siófokon Imre bácsi visszaemlékezése alapján igazi vihar előtti csend volt, egy falevél se rezdült, csak távoli morajlás hallatszott, az érkező zivatarláncból Tihanynál egy víztölcsér nyúlt le, amely az északi part irányába haladt. A beszámolók alapján a víztölcsér szélessége akár a 100 métert is meghaladhatta. A 7. ábrán látható fotók gyönyörűen megörökítették a tornádó kialakulásának fázisait. Az I. állapotban látható, ahogyan a zivatarfelhő a csapadékhullás előtti területről egyre intenzívebben szívta magába a meleg, nedves levegőt. Az ebből a levegőből kicsapódó nedvességből indult meg a zivatarfelhő ún. falfelhőjének kialakulása. A II. állapotban a forgó feláramlás erősödésével a feláramlási csatornában fokozatosan csökkent a légnyomás, és megjelent a felhőalap alól benyúló, tölcsér alakú felhőképződmény, az úgynevezett tuba. A III. és IV. állapotban pedig láthatjuk a felhőtölcsér teljes kifejlődését, ahogyan a felszín közeli örvény fokozatosan összekapcsolódott a zivatarfelhő forgó feláramlásával – ezzel létrejött a víztölcsér.

A tornádó Balatonfürednél érte el a szárazföldet, ahol a híres Tagore sétány fáit gyökerestől tépte ki vagy törte ketté, alig maradt ép platánfa. A sétányon nemhogy közlekedni, de átlátni se lehetett. Az éjszakai sötétségbe borult Balatonfüreden körülbelül 150 ház szenvedett súlyos károkat. A tornádó pusztítását dió nagyságú jégeső és tartós csapadék is súlyosbította. A pusztítás alapján a tornádóban a legnagyobb szélsebesség 140 km/h lehetett. Ehhez képest a Tagore sétánytól alig 150 méternyire üzemelő füredi automata szélműszer csupán 40 km/h-s széllökés adatot továbbított a siófoki viharjelző toronyba. Ez jól mutatja, milyen keskeny sávra korlátozódott a forgószél, mennyire lokális pusztítás kapcsolódott hozzá.
1972-ben nem a füredi volt az egyetlen tornádó a Balatonnál, július 25-én Balatonlellén is egy tornádó okozott jelentős károkat. A vihar fákat tört derékba, házak tetőszerkezetét emelte le, cserepek sokaságát repítette levegőbe. Hiteles szemtanúk telefonos bejelentései alapján az erős forgószél még egy a gabona betakarítást félbeszakító kombájnt is kissé megemelt és körülbelül 3-5 méterrel arrébb tett. A siófoki viharjelző szolgálat információi alapján az említett tornádó nem érte el a Balatont, mert a tóhoz közeledve már jelentősen legyengült – olvasható Kurcsics Máté és Komjáti Kornél tanulmányában.

Boglár-lellei tornádó 1978-ban és annak WRF modellszimulációja, valamint a kérdés: hova lettek a Balatonról a víztölcsérek? – a folytatás elolvasható ide kattintva.