Téli sétahajójárat indul Balatonfüredről

Balatonfüreden indították útjára a Balaton első téli menetrend szerinti sétahajójáratát. Nyugat-Európában számos helyen lehet télen is hajózni, de erre eddig a Balatonon még nem volt példa.

A járat a műjégpálya melletti Balatonfüredi Yacht Clubból indul, hétvégén óránként, 10–20 óra között – bejárat a Karolina Kávéház felől.

A 12 személyes hajó hétközben csak 14 órától közlekedik, igény esetén óránként. A próbaidőszak tapasztalatai nyomán a menetrend a későbbiekben, illetve ünnepnapokon, iskolai szünet alatt módosulhat. Friss információkkal a Balaton közepén nevű Facebook-oldal, illetve a www.balatonkozepen.hu oldal szolgál. A felnőttek 5000, a gyerekek (4–14 éves) 2500 forintért sétahajózhatnak. A hajó a tervek szerint februárig, a jégpálya zárásáig minden nap üzemel.

A Balaton télen nyáron menő, és a téli hajózás a tó egy egészen más arcát mutatja meg. Mások a színek, az illatok, más a víz viszkozitása is. Páratlan élményben lehet része annak, aki télen kimerészkedik a vízre – vallja Tóth Balázs, a hajót üzemeltető cég vezetője. Mint mondja, a hidegtől nem kell tartani, ugyanis a hajó fűtött, és minden extrával felszerelt. A fedélzeten pedig igény szerint forralt bort és forró teát is felszolgálnak.

A tervek szerint helyi borászok bevonásával borkóstoló programokkal is készülnek – írta a hirbalaton.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!