/

Szuper klasszikusok a Fastnet Race-en – Oromocto

Augusztus 8-án rajtol a 2021-es Rolex Fastnet Race, több évforduló is közeleg a verseny életében, így nagy valószínűséggel egyre több régi hajó és csapat kerül elő, hogy része legyen az ünneplésnek.

Az ötvenedik Fastnet következik 2023-ban, 2025-ben százéves lesz a szervező Royal Ocean Racing Club, az évfordulók pedig remek apropót teremtenek arra, hogy régi klubok klasszikus hajói is újra nekiveselkedjenek a világ legnagyobb, amatőrök számára is elérhető nyílt tengeri vitorlásversenyének. Sorozatunkban bemutatunk közülük néhányat.

Rolex Fastnet Race, a kihívás:

[youtube v=”PZIeMcy5Lro”]

Az idén négyszáznál több nevező gyűlt össze, és bár a hetvenes években megjelentek (majd gyorsan terjedtek) az üvegszálból épített hajók, azért a fa nem tűnt el a műhelyekből. Ékes példája ennek német zászló alá bejegyzett Oromocto (One Tonner), amely a Refanut-hoz hasonlóan családi legénységgel áll rajthoz a versenyeken. Jelenlegi kormányosa (immár 11 éve) Kai Greten, az ő nagyapja, Ernst vette meg és irányította annak idején a hajót, valamint csapatát. A folyamatos karbantartásnak és fejlesztéseknek köszönhetően a brigád 2014-ben ORC-ben megnyerte a Rund Skagen regattát, Németország leghosszabb távú nyílt tengeri vitorlásversenyét.

Sorozatunkban korábban:
Amokura

Refanut

Stormvogel

Eager

(forrás: rolexfastnetrace.com, fotók: yachtdesign-va.de, janssen-renkhoff.de)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    12 km
  • Velence HU
    ☀️
    15 km
  • Balaton HU
    ☀️
    17 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    11 km
  • Krk (Wake) HR
    12°
    24 km
  • Premantura HR
    12°
    28 km
  • Grado IT
    12°
    16 km
  • Garda IT
    ☀️ 10°
    8 km
  • Soča SI
    17 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek