Szuper klasszikusok a Fastnet Race-en – Amokura

Augusztus 8-án rajtol a 2021-es Rolex Fastnet Race, és több évforduló is közeleg a verseny életében, így nagy valószínűséggel egyre több régi hajó és csapat kerül elő, hogy része legyen az ünneplésnek.

Több jubileumnak is részesei lehetünk, 2023-ban az ötvenedik Fastnet következik, 2025-ben pedig 100 éves lesz a szervező Royal Ocean Racing Club, ezek az évfordulók pedig remek apropót teremtenek arra, hogy régi klubok klasszikus hajói is újra nekiveselkedjenek a világ legnagyobb, amatőrök számára is elérhető nyílt tengeri vitorlásversenyének. Sorozatunkban bemutatunk közülük néhányat.

Rolex Fastnet Race, a kihívás:

YouTube video

At idén négyszáznál több nevező gyűlt össze, köztük a legidősebb hajó a 1939-ben vízre került Amokura. Az 50 lábas yawlt eredetileg a Moody & Sons építette, Ernest Harston számára. Indult az 1959-es és a 2019-es versenyen, de egyiket sem sikerült befejeznie. Mostani tulajdonosa, Paul Moxon eredetileg családi túrahajóként kívánta használni, de időközben rákapott a versenyzésre a klasszikus jachttal: „Ezzel új életet leheltünk egy öreg bárkába. Elvégre nem arra tervezték, hogy látnivalóként álljon a kikötőben, hanem hosszú távok megtételére, és mi nagy élvezettel vezettük vissza ebbe a világba. Ez persze nehézségekkel is járt, mert növelni szerettük volna a vitorlafelületet, amivel pluszterhet teszünk a rudazatra és a testre, ezeket tehát előbb meg kellett erősíteni. Ez megtörtént az utóbbi másfél évben.”

Az Amokura versenycsapatának különlegessége, hogy mindössze két főből áll: Moxon és társa, Steve Jones. A dolguk nehezebb, mint a modern, kifejezetten négykezes versenyzésre tervezett hajók legénységének, ugyanakkor a feladat nem lehetetlen: „Komoly erőkkel kell szembeszállnunk, ezért alapos tervezés és óvatos kivitelezés szükséges, de mivel a hajó stabil és nem kapkodunk, mindent meg tudunk oldani. A vitorlákat kénytelen vagyunk nem a kokpitból, hanem az árbócok tövében állva fel- és lehúzni, viszont sokféle összeállítást alkalmazhatunk, például erős szélben csak a viharfockot és a mizzent tartjuk fent. A hosszú tőkesúlynak köszönhetően jó az iránytartásunk, igaz, a cirkálást nem szereti a hajó, futtatott menetben viszont nagyon elemében van.”

2021-ben új pályán futják a versenyt, erről itt adtunk összefoglalót.

(forrás: rolexfastnetrace.com, fotók: rolexfastnetrace.com; yachtingworld.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!