/

Hétvégén jön a Füred Kupa

A hagyományokhoz híven, augusztus második hétvégéjén rendezik a Füred Kupa One Design Tropy Kupát a 150 éves jubileumát ünneplő Balatonfüredi Yacht Club rendezésében. A verseny kiváló lehetőséget nyújt a nagyhajós osztályok számára a közeljövőben megkezdődő országos bajnokságokra való felkészülésre.

Az augusztus 12–13-i nagyhajós pályaversenyen 11 hajóosztály, a 8mOD, a 11mOD, az Asso99, az Elliott770, a J/24, a Melges24, a Nautic, a Nautic 330, a Scholtz22, a Sudár Regatta és a X-35 osztály képviselőit várják a Balatonfüred előtti vízterületen kitűzött két up-and-down pályára. A résztvevők száma évről évre növekszik: tavaly 10 hajóosztály 85 egysége, több mint 350 fővel a fedélzeten teljesítettek a kétnapos versenyt.

A verseny szakmai lebonyolításáért Bodnár Judit versenyvezető lesz a felelős, míg a zsűricsapatot Böröcz Bence nemzetközi bíró vezeti.
Nevezni a VIHAR rendszeren keresztül 2017. augusztus 10. 23.59-ig, valamint a helyszíni nevezés során, a Balatonfüredi Yacht Club (8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca 2.) klubszobájában működő helyszíni versenyirodán lehet, augusztus 11-én 18 és 21, valamint augusztus 12-én 7.30 és 8.00 óra között.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    13 km
  • Velence HU
    13 km
  • Balaton HU
    27 km
  • Neusiedler AT
    26 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    27 km
  • Premantura HR
    ☀️ 11°
    29 km
  • Grado IT
    ☀️ 11°
    27 km
  • Garda IT
    ☀️ 10°
    5 km
  • Soča SI
    10 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek