Szigorú szabályok léptek életbe a Balatonnál

Március 1-jén országszerte életbe lépett a balin, a süllő, a kősüllő és a sügér fajlagos fogási tilalma.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. felhívta a figyelmet, hogy a Balatonnál azonban nemcsak megtartani tilos ezeket a fajokat, hanem rájuk horgászni is. „Március 1. és április 30. között csalihalat, halszeletet, műcsalit, bármely horgászhelyen (parton, stégen, vízi járművön, vízben állva stb.) tartani, azzal horgászni, továbbá süllőt, balint, csukát, kősüllőt és sügért megtartani tilos. A kukoricát vagy egyéb magvakat, pelleteket utánzó gumi/szilikon/hungarocell csalikat e horgászrendi pont esetében nem tekintjük műcsalinak, tehát használatuk békés halak horgászatához engedélyezett” – olvasható a Balatoni Horgászrend 31. pontjában.

A 32. pontban olvasható, úgynevezett „áprilisi csónakos tilalom” szövege jelentősen változott. Ahogy az északi parton korábban is létezett egy 50 méteres part menti sáv, ahol kizárólag nappal és csak békés halakra szabadott horgászni, az idei évtől a déli parton is lehetőség lesz erre, ám itt a sekélyebb víz miatt a parttól legfeljebb 300 méterre. A változás gyakorlatilag véglegesíti a járvány kapcsán az elmúlt két áprilisban életbe lépett feloldásokat.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. térképrészleteken ábrázolta azon kíméleti területek határait, ahol továbbra is csak partról szabad horgászni. A horgászrend szövege a határokat pontosan jelöli GPS-koordinátákkal. Akik ezen területekről indulnak áprilisban horgászni vízi járművükkel, azok a lehetőségekhez képest minél rövidebb úton és idő alatt hajózzanak ki a tiltott zónából, majd azon kívül kezdjék meg horgászatukat.

A pontytilalom alóli feloldást szokás szerint igényelni fogják az illetékes halgazdálkodási hatóságtól, és amint megérkezik az erről szóló határozat, közzéteszik. Azonban az elmúlt évekhez hasonlóan a tilalom feloldását csak a Balaton főmedrére kérik meg, tehát a balatoni befolyókon és a Kis-Balatonon az idén is lesz pontytilalom.

Emellett a 33. pontban leírt tavaszi csatornás tilalom jelentősen enyhült. E szerint április 15. és június 15. között már csak a Keleti-bozót-csatornán az M7-es autópályahídtól délre eső szakaszon lesz általános horgászati tilalom. A híd és a Balaton között, valamint a Nyugati-övcsatorna teljes szakaszán korlátozás nélkül szabad majd horgászni, a ponty és a harcsa fajlagos tilalmi idejét azonban az idén is be kell tartani, ekkor ezekre a fajokra a célzott horgászat is tilos (ponty: május 2–május 31., harcsa: május 2.–június 15.).

A sárga bójákkal körülhatárolt négyszög alakú részek kíméleti területeknek számítanak a Balatonon, ahol tilos horgászni vagy áthajózni – írta a pecaverzum.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!