Sükösd Balázs – Az ötliteres Szobi szörptől a földkerülésig

Többszörös magyar bajnok vitorlázó, hobbiszörfös, földkerülő és az utánpótlás-nevelés a szívügye. Sükösd Balázs mesél pályafutásáról, többek között arról, hogyan vezetett az útja az ötliteres Szobi szörptől a Hongkong Challenge-en át az MVSZ elnökségébe.

Sükösd Balázs: Családi vonalon indult a vitorlázás, édesanyám, Hajdu Erzsébet háromszoros bajnok volt Kalózban, a nagybátyám, Hajdu István pedig O-yollében nyert bajnokságot. A Hajdu névből már kikövetkeztethető, hogy Hajdu Balázs az unokatestvérem. Én kilencévesen mentem le a Spariba, ahol először Erdélyi Béci volt a nevelőedzőm, aztán Majthényi Zsombor foglalkozott velem. Még Dolesch Ivánt kell megemlítenem, aki nem volt az edzőm, de meghatározó személyiség a pályafutásomban, anyámat is ő segítette eredményeinek elérésében. Végigjártam a ranglétrát az Opitmisttől a 420-asig, és a legnagyobb sikerem az volt, amikor Almádiban nyertem egy ötliteres Szobi szörpöt az Optimistben elért harmadik helyezéssel. Ez már akkor sem volt hatalmas nyeremény – ráadásul a málnaszörpöt nem is annyira szerettem –, de nagyon örültem neki!

Aqua: A ranglétra tetejére érve melyik hajóosztálynál kötöttél ki?
S. B.: Volt egy kis kitérő, mivel a vitorlázással párhuzamosan síeltem is, ami jobban ment, így az előbbi háttérbe szorult. Pontosabban jött a szörf mint hobbi, ami a mai napig megmaradt. Nyaranta szörftesteket építettem, faborítású deszkákat készítettem. A szovjet epoxigyanta gyengeségét a faréteggel küszöböltem ki, így az eredmény kőkemény lett. Az egyik ma is megvan, a falamon.

Aqua: Mikor jött a nagy visszatérés?
S. B.: Az egyetem után, ahol rendszerszervező szakon végeztem, 1996-ban értesültem a Hongkong Challenge földkerülő versenyről. Fürstner Jószef (kis-Dodo) és Barta András (Füli) barátaim meséltek erről egy vasárnap délutáni kocsmázás alkalmával. Kiderült, hogy Kopár István eredetileg egy Vendée Globe-hajóval tervezte az indulást, de az nem fért bele a szabályokba, ezért egy csapatra szerelt vitorlást kellett szerezni. E beszélgetés után jött életem első álmatlan éjszakája. Százszor, ezerszer vettem végig az érveket, hogy miért ne menjek velük…

Aqua: Hogy emlékszel vissza a Hongkong Challenge-győzelemre?
S. B.: Az egyéves földkerülés életem egyik legmeghatározóbb és legnagyobb élményét nyújtotta. Nagyon sokat tanultam a tenger, a természet szeretetéről, az emberi kapcsolatokról, a csapatban működésről. Nem mellesleg nagyon büszkék voltunk, hogy tengeri országok hajóit előztük meg alapvetően a jó csapatmunka miatt.

Aqua: Hazatérve viszont már nem szakadtál el újra a vitorlázástól.
S. B.: Belevágtam a 49-es osztály versenyzésébe, szervezésébe. Mondhatom, hogy 4-5 évig a 49-es Grand Prix motorja voltam, a szívemhez közel állt ez a hajó. Leginkább Hamrák Péterrel mentem együtt, akadt GP-győzelmünk és olimpiai aspiránsként a kvalifikációs rangsorban egy nemzettel maradtunk le a 2004-es athéni játékokról.

Aqua: Ebben a hajóosztályban voltált a legsikeresebb?
S. B.: Szereztem bajnoki címet 8 m OD-ben, Elliott77-esben és Melges24-esben is. A Kékszalagon pedig egy abszolút harmadik hely volt a legjobb eredményem egy 18 lábas szkiffel.

Aqua: A Magyar Vitorlás Szövetség jelenlegi vezetésében te vagy a legrégebb óta elnökségi tag, hogy látod felülről/belülről a sportág helyzetét?
S. B.: Jó érzéssel gondolok vissza erre a 2005 óta tartó időszakra, büszke vagyok rá. Erős hobbim ez a munka, bár nem vagyok vezető típus. A célom az értékrendek képviselete, hogy a hangsúlyok a megfelelő helyre kerüljenek, ami egyfajta politika. Amikor bekerültem az MVSZ-be, két cikluson át sok konfliktusom volt Wossala Gyurival az akkori rendszer miatt. Mára sikerült egy átlátható, racionális alapokon nyugvó, kiszámítható működést kialakítani, aminek a fénypontja Berecz Zsombi olimpiai ezüstérme. Évekig az utánpótlás- és a versenysportbizottság vezetője voltam, most főleg az informatikai kérdésekben, a közbeszerzéshez kapcsolódó ügyekben tevékenykedem. Bár ha utánpótlási kérdések merülnek fel, mindig hozzászólok a témához.

Aqua: A magánéletedben miként változtak a hangsúlyok?
S. B.: Amikor 2007-ben megszületett a fiam, majd a lányom, családos ember lettem, így a versenyvitorlázás kissé háttérbe szorult. De vettünk egy Balaton 31-est, amit eleinte csak bútorszállítónak hívtunk, aztán a fiam a Paradicsom nevet adta neki. Nyaranta nagy túrákat tettünk a Földközi-tengeren, így a gyerekek kiskoruktól megismerkedtek a tengerrel. A fiam Optimistben megtanult vitorlázni, de aztán a vízilabdánál kötött ki, a lányom pedig inkább a tornát, a táncot választotta.

Aqua: A munkád mennyi időt hagy a vitorlázásra, szörfözésre?
S. B.: A saját cégemet vezetem 2007 óta, az informatikai tanácsadás területén dolgozunk. Szörfben még aktív vagyok, sőt, a Sparin belül sikerült újraéleszteni a szörfszakosztályt, ami azt is generálja, hogy a többi klubnál is több gyerek jelenik meg. Olyan ez, mint egy kis cég elindítása, és mivel a Spariban sincs erre fölös pénz, egyszerre kell megteremteni a keresletet, hogy legyen edző, a klub pedig motorossal, infrastruktúrával áll mögénk. Ma pedig már vannak eredményes saját nevelésű gyerekek. Bár a Spariban nincs titulusom, az utánpótlás-nevelés nagyon fontos számomra. Évente közel ezer gyerek jelenik meg a vitorlástáborokban, és hiszem, hogy ez hosszú távon tovább erősíti a magyar vitorlázást. Ennek érdekében fontos lenne a tinédzserkori lemorzsolódás csökkentése.

Ambrus Gábor

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 154. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)